-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Bódi Ferenc: Most jönnek a nehezebb meccseink
Az Alba Fehérvár csapatkapitánya szerint vannak még hibák a játékban, amiket nehezebb ellenfelekkel szemben nem engedhet meg magának a csapat. A fehérvári kosarasokra egyre keményebb rangadók várnak, hétvégén a Nyíregyháza, majd a Paks és a Szombathely ellen játszanak hazai pályán.
2012.11.27. 19:25 |
Az Alba Fehérvár csapatkapitánya szerint vannak még hibák a játékban, amiket nehezebb ellenfelekkel szemben nem engedhet meg magának a csapat. A fehérvári kosarasokra egyre keményebb rangadók várnak, hétvégén a Nyíregyháza, majd a Paks és a Szombathely ellen játszanak hazai pályán.
![](/_user/0/Image/000somos/2012/000november_2/feri_cikk.jpg)
Az albakosar.hu klubhonlapnak adott nyilatkozatában Bódi Ferenc arról beszélt, hogy nem könnyű végig koncentráltan játszani, amikor sokkal jobbak az ellenfélnél, mint legutóbb a Debrecen ellen. (Harminc ponttal nyertek a légiós nélkül felálló vendégek ellen.) De fokozatosan egyre nehezebb meccsek várnak az Alba kosarasaira, így ki kell küszöbölniük a többször előforduló hibákat. Bódi szerint az idei kiírásban a középszakasztól jön a lényeg, ahhoz, hogy addig is jól szerepeljen a csapat, a hazai meccseket hozni kell. Februártól hosszú idegenbeli sorozat vár az Albára, amelynek otthonát, a Vodafone Sportcentrumot átalakítják. Hazai pályán veretlen a fehérvári csapat, szombaton 18 órától a Nyíregyházát fogadja, utána tévés meccsek következnek a Paks és a Szombathely ellen.