Bolygóegyüttállás-szemle a Királyok Parkjában június 19-én éjjel

Június 17. és 28. között a Naprendszer összes bolygója látható lesz a hajnali égbolton. Erre a ritka együttállásra legutóbb több mint ezer éve került sor, vasárnap hajnalban pedig a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló jóvoltából távcsővel is látható lesz az érdekes jelenség.
2022.06.14. 09:43 |
Bolygóegyüttállás-szemle a Királyok Parkjában június 19-én éjjel

Ritka jelenséget figyelhet meg az, aki június 17. és 28. között, napkelte előtt a keleti égbolt felé fordul: a Naptól való távolságuk sorrendjében öt fényes bolygót is láthatnak majd az eget kémlelők. Egy sorban lesz látható a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz, valamint távcsővel látható lesz az Uránusz, a Neptunusz, továbbá a Pluto és a Vesta.

A különleges alkalom okán június 19-én, szombatról vasárnapra virradóra, hajnali három órától a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló csillagászköre lehetőséget biztosít azoknak, akik Székesfehérváron szeretnék megnézni a bolygóegyüttállást.

A szervezők tájékoztatása szerint az eseményre sajnos nem tudnak a csillagvizsgálóban fogadni érdeklődőket, viszont a palotavárosi Királyok Parkjában távcsővel együtt kitelepülnek, így a felsorakozott bolygókat azon keresztül is láthatják a korán kelők.

A programon való részvétel ingyenes.

Fehérvári színes

  1. Lecsó szeptember 14-én

    Idén is több száz bogrács alatt lobban fel a láng a Fehérvári Lecsófőző Vigasságon, a Zichy ligetben felállított színpadon zenés és táncos produkciók szórakoztatják a közönséget, a főzőcsapatok között utcazenészek járnak – ezúttal is jó hangulatú bulinak ígérkezik a sokak által várt, immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett közösségi rendezvény szeptember 14-én, szombaton.

    2024.09.09.
  2. Elindult a bicibusz

    A Magyar Kerékpárosklub Székesfehérvári Szervezete szeptembertől minden pénteki tanítási napon bicibuszt indít a Feketehegy-Szárazrétről. A reggeli iskolába menő menethez bárki bármikor szabadon csatlakozhat, de érdemes regisztrálni, hogy az útvonalat minden gyermek számára a lehető legoptimálisabban tervezhessék meg.

    2024.09.08.
  3. Börgöndi Légiparádé

    Égen és földön is izgalmas programok vártak a Börgöndi Légiparádé látogatóira. A 29. alkalommal megrendezett eseményen az eddigi repülőnapok legnagyobb közönségkedvenceit láthatták együtt, egy csokorba gyűjtve a légi járművek szerelmesei.

    2024.09.08.
  4. Öreghegyi Egészségnap

    Öreghegyen folytatódik az egészségügyi szűrőprogram-sorozat szeptember 14-én, szombaton. Az Öreghegyi Közösségi Házba tizenegyedik alkalommal várják az érdeklődőket, akiknek lehetőségük lesz állapotfelmérésre, kardiológiai vizsgálatra, csontsűrűség- és testösszetétel-mérésre, érállapot-szűrésre és mentális tanácsadásra is. A szűrésekre előzetes bejelentkezés alapján, megbeszélt időpontban fogadják az érkezőket.

    2024.09.08.