-
Királyi Napok Néptáncfesztivál
Felvonulásokkal, utcatánccal, térzenével, színpadi bemutatókkal, koncertekkel, folkestekkel és gyermekprogramokkal várja vendégeit a 75 éves Alba Regia Táncegyüttes a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon 2024. augusztus 11. és 15. között Székesfehérváron a Malom utcai Táncházban, az Országzászló téren, a Zichy-színpadon és a belváros több pontján.
2024.07.25. -
Elmarad a Herbarius-túra
A szárazság miatt elmarad a vasárnapra hirdetett Herbarius-túra. A szervező Szent István Király Múzeum közlése szerint a június 28-ra tervezett túra útvonalán a gyógynövények kiszáradtak, így a kirándulást egy későbbi időpontra helyezik át.
2024.07.25. -
Kézműves Alkotó Napok
Folytatódnak a Kézműves Alkotó Napok a Kézművesek Házában. Július 26. és 28. között a szabás-varrással ismerkedhetnek meg a résztvevők Rekenei Ferenc szabász vezetésével, valamint a csipkeveréssel Bálint Zsuzsa irányításával.
2024.07.25. -
Limonádé túra a Sóstón
Limonádé túrát szerveznek július 27-én, szombaton a Sóstó Természetvédelmi Területen. Megtanulhatjuk, hogy az itt fellelhető gyógyító hatású növényekből miként készíthetünk ízletes frissítőt. Előzetes regisztráció szükséges.
2024.07.25.
Bringásfehérvár - közös biciklizésre hív a szervezet augusztus 3-án szombaton
Augusztus 3-a szombatra újabb közösségi programot szervez a Bringásfehérvár. A civil szervezet sportolni hívja a székesfehérváriakat, a Velencei-tó megkerülése és éjszakai fürdőzés is várja az érdeklődőket ezen a napon. A találkozó 20 órakor lesz a Petőfi szobornál.
2024.07.24. 09:09 |
![Bringásfehérvár - közös biciklizésre hív a szervezet augusztus 3-án szombaton](/_upload/images/news/79929/éjszakai tókör.jpg)