-
A hontalan állatokért
A hontalan állatok érdekében fogott össze a Herosz Fehérvári Állatotthona és a Damniczki Cukrászda. Augusztus 16-ig, péntekig fogadják a kutyáknak és macskáknak szánt konzervadományokat a Fő utcai cukrászdában, ahol egy állatvédelmi totó is várja a játékos kedvűeket.
2024.08.07. -
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Szenzációs leletek
2023 augusztusában talajradaros vizsgálat előzte meg az akkor induló tervásatást a Nemzeti Emlékhelyen. A kutatás azóta is folyamatosan zajlik a területen.
2024.08.07. -
Jegyvásárlással segíthetünk
Közel két hét telt el az Almássy lakótelepen történt tűz óta, melyben megsérült Kitti, a Fehérvár Enthroners amerikai futball csapat cheerleader formációjának egyik tagja.
2024.08.07.
Bővülő közterület-felügyelet, alakuló önkormányzati rendőrség
Idén új alapokra szeretnék helyezni a közterület-felügyelet működését Székesfehérváron: a jelenlegi 16 fő helyett több mint 20 felügyelőt alkalmaz majd a hatóság, korszerűsítik és a Városház térre telepítik a térfigyelő kamera központot, továbbá több térfigyelő kamera felszerelését is tervezik a városban. A közterület-felügyelet jelenéről és jövőjéről a város jegyzője, dr. Bóka Viktor és Nagypál Róbert, a felügyelet vezetője tartott sajtótájékoztatót.
2014.01.08. 15:08 |
Idén új alapokra szeretnék helyezni a közterület-felügyelet működését Székesfehérváron: a jelenlegi 16 fő helyett több mint 20 felügyelőt alkalmaz majd a hatóság, korszerűsítik és a Városház térre telepítik a térfigyelő kamera központot, továbbá több térfigyelő kamera felszerelését is tervezik a városban.
Dr. Bóka Viktor Székesfehérvár MJV jegyzője elmondta, hogy jogszabály teszi lehetővé az önkormányzati rendőrség létrehozását, amit a meglévő közterület-felügyelet alapjain hoz létre Székesfehérvár Önkormányzata. „A biztonságérzet növelése érdekében intenzívebb közterületi jelenlétet szeretnénk. Újdonság, hogy a térfigyelő kameraközpontot is átvette a közterület-felügyelet, ami már most olyan eredményeket hozott, hogy a jogosulatlan belvárosi autós behajtás ötödére csökkent.”
![](/_user/0/Image/00000Gergo_2014/januar/kozter01.jpg)
Több olyan esetet is említett a város jegyzője, amiben a közterület-felügyelők hatékonyan részt vettek. Mint mondta, idénre egy intenzív közbiztonsági programot dolgozott ki a Polgármesteri Hivatal, amire 65 millió forintot szánnak. A kameraközpont jelenleg a Honvéd utcában található és még az év első felében beköltözik a Városház téri épületbe, ahol nagy felbontású LED TV-kre vetítik majd ki a kameraképeket és a nap 24 órájában négy ember nézi majd ezeket. A beruházás mintegy 30 millió forintba fog kerülni. Ezzel egy példa nélküli önkormányzati rendőrség alapja alakulhat majd ki - hangzott el a sajtótájékoztatón. A központ hatékonysága pedig már bizonyított, hiszen több közterületen elkövetett bűncselekményt sikerült már felderíteni a kamerák képei miatt. A térfigyelő kamerarendszer bővítésére és az állomány növelésére fordítják a maradék 35 millió forintot. Jelenleg 32 kamerát figyelnek, tíz térfigyelő felszerelése kezdődik hamarosan és további közterületi kamerákat telepítenek még idén városszerte.
![](/_user/0/Image/00000Gergo_2014/januar/kozter04.jpg)
A közterület-felügyelőkkel a belvárosban találkoznak leginkább a fehérváriak, de cél, hogy a külső területekre, kertvárosi övezetekbe is eljussanak a felügyelők – mondta a város jegyzője.
Dr. Bóka Viktor kiemelte, hogy most zárult le egy rendőrségi nyomozás, amelynek során a Közterület-felügyelet által alkalmazott szabályokat és a jogalkalmazást is megvizsgálták. Az eljárás során a rendőrség számos tanúkihallgatást folytatott le, továbbá 70 konkrét ügyet átvizsgált. „A Közterület-felügyelet hatóság és így munkája során rendkívül fontos a jogszerűség. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a másfél éves nyomozást novemberben bűncselekmény hiányában lezárta, azaz semmilyen szabálytalanságot, jogellenességet nem tapasztalt a nyomozóhatóság. Fel vagyunk arra készülve, hogy a korábbihoz hasonló, névtelen feljelentések a jövőben is előfordulhatnak, de állunk minden vizsgálat elé, mert jogszerűen működünk.” – hangsúlyozta a jegyző.
Nagypál Róbert, a közterület-felügyelet vezetője az elmúlt időszak tapasztalatairól szólva elmondta, hogy a közterület-felügyelőket sokszor összekeverik a parkolóőrökkel vagy a rendőrökkel. A felügyelők jelvénnyel, egyenruhában hivatalos személyként dolgoznak közterületen. Az intézkednek a közlekedési szabálysértések kisebb fokú megszegése miatt, ezzel is segítve a rendőrök munkáját, de minden közterületi probléma legyen az szemetelés vagy alkoholfogyasztás, parkrongálás esetleg önkormányzati rendelet megszegése a hatáskörükbe tartozik. Õk ellenőrzik az éjszakai szórakozóhelyeket is.
Sokszor nem ismerik az állampolgárok a közterület-felügyelők jogköreit – mondta Nagypál Róbert. Kiemelte, hogy a tavalyi év folyamán közel 300 esetben volt parkrongálás, 78 esetben szólítottak fel olyan járműtulajdonosokat, akik hosszú ideje közterületen tárolták a használhatatlan autókat. Inkább a megelőzés és a figyelmeztetés az elsődleges cél és csak végső esetben bírságolnak a felügyelők.
![](/_user/0/Image/00000Gergo_2014/januar/kozter02.jpg)
Közterület-felügyelő jogai:
A felügyelő hivatalos személyként igazoltathat, előállíthat, feltartóztathat, visszatarthat a rendőr megérkezéséig, a szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy ruházatát, csomagját és járművét átvizsgálhatja. Testi kényszert is alkalmazhat vagy kényszerítő eszközként könnygázt használhat.
A kutyatartókat is többször ellenőrizték, akik közül már nagyon sokan használják a kutyapiszok zacskókat és szinte teljesen megszűnt az otthagyott kutyapiszok a parkok környékén. Visszaszorult az engedély nélküli közterület használat is a tavalyi évben. Kiemelte, hogy az Alba Pláza környékén gyakorlatilag folyamatos a közterület-felügyelők jelenléte és a térfigyelő kamerák felvételei alapján többször bírságoltak is ezen a területen. A közterület-felügyelet vezetője reményét fejezte ki, hogy továbbra is bizalommal keresik a hatóságot a lakók.