-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Cetelem Zöldsuli Program - szavazzunk a Kossuth 2.b-re!
A Magyar Cetelem Bank az idén hatodik alkalommal hirdette meg az általános iskolás gyerekek környezettudatos, felelős gondolkodásának erősítése jegyében a Cetelem Zöldsuli Program pályázatot. A Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola 2.b osztálya – egyedüliként Székesfehérvárról – csatlakozott a programhoz és elkészítette a pályamunkáját.
2016.11.18. 09:31 |
A Magyar Cetelem Bank az idén hatodik alkalommal hirdette meg az általános iskolás gyerekek környezettudatos, felelős gondolkodásának erősítése jegyében a Cetelem Zöldsuli Program pályázatot. A Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola 2.b osztálya – egyedüliként Székesfehérvárról – csatlakozott a programhoz és elkészítette a pályamunkáját.
Kérik, hogy minél többen szavazzanak a kisiskolások közös alkotására a Cetelem Zöldsuli Program weboldalán lebonyolításra kerülő nyilvános szavazáson! A pályázat nyertesinek köréről az online szavazás eredménye fog dönteni, mely november 16. 12 óra és november 30. 12 óra között zajlik. A második osztályosok nevében hálás szívvel köszöni a szavazatokat az iskola!