Több évtizedes hagyomány Székesfehérváron a fegyveres és rendvédelmi szervek sportcsapatainak megméretése. 2024-ben is több versenyszámban – például mezei futásban, asztalitenisz, darts fordulókon és légpuska lőbajnokságon – álltak rajthoz a szervezetek képviselői. Az összesített eredményeket a közelmúltban hirdették ki.
A sikeres vizsgák és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ kibocsátó ünnepsége után öt új tűzoltó kezdte meg hivatásos szolgálatát Fejér vármegyében. Közülük négyen, Karker Olivér Péter tűzoltó őrmester, Horváth Bence tűzoltó őrmester, Szabó Kristóf tűzoltó őrmester és Tömör Szabolcs Máté tűzoltó őrmester a székesfehérvári, ötödik társuk, Nyul Patrik János tűzoltó őrmester pedig a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokságon szolgál.
Fejér vármegyében 254 lakás gyulladt ki 2024-ben, tizennéggyel kevesebb, mint 2023-ban, ami 5 százalékos csökkenést jelent. Az év folyamán 3160 négyzetméternyi épített terület égett le. Tűz miatt 30 épület vált lakhatatlanná, ezekből összesen 89 embernek kellett kiköltöznie.
A legtöbb lakástűz az évnek ebben az időszakában a figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, a sürgés-forgás és a konyhai előkészületek, a sütés-főzés közben keletkezik. A lámpafüzérek elektromos meghibásodása, a csillagszórók használata is tüzet okozhat. A fenyők a meleg szobákban napról napra szárazabbak és emiatt egyre gyúlékonyabban. Se az igazi, se a műfenyőt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal!
Az adventi időszak veszélyeire hívta fel a figyelmet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság, valamint a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság adventi országos tűzoltási bemutatója. Szombaton délelőtt a murvás parkoló területén sokan figyelték, hogyan kap lángra pillanatok alatt a szoba egy felügyelet nélkül hagyott gyertyától.
A karácsonyi ünnepi készülődéssel összefüggő lakástüzek megelőzése érdekében adventi tűzoltási bemutatót tart a katasztrófavédelem december 7-én délelőtt Székesfehérváron a "murvás" parkolóban. A rendezvényre ellátogatók megtekinthetik, milyen gyorsan ég ki egy szobának berendezett konténer egy, az adventi koszorún felügyelet nélkül hagyott égő gyertyától. A bemutató miatt a parkoló egy része nem lesz használható!
December elsején, vasárnap gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Egyre több helyen felkerülnek a karácsonyi fények is, sőt, sokan már november végén, december elején karácsonyfát állítanak. Annak érdekében, hogy az adventi ünnepkör ne végződjön tragédiával, előzzük meg az ilyenkor jellemző lakástüzeket - hívja fel a figyelmet a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Különleges jubileumot ünnepeltek a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Három tűzoltó – akik 1994 novemberében együtt kezdtek Székesfehérváron – harminc év elismerését vehetett át. Hadlaczki István tűzoltó alezredes kiemelt főelőadóként, Róth Antal tűzoltó őrnagy főelőadóként, ma már a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat kötelékében szolgál, Nagy István tűzoltó főtörzsőrmester pedig a vármegyeszékhely tűzoltóságának gépjárművezetője.
Kigyulladt egy ház melléképülete Feketehegy-Szárazréten. A családi ház wellness részlegében csaptak fel a lágok, melyeket a tűzoltók több vízsugárral fékeztek meg, nem sérült meg senki.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.