Széphő

2017.04.03 |
| 2024.12.05. 18:06:59 |

Így alakul a SZÉPHŐ Zrt. ügyfélszolgálatának nyitvatartása decemberben és januárban

Változik a SZÉPHŐ Zrt. ügyfélszolgálatának működési rendje a következő időszakban. Több napon is meghosszabbított nyitvatartással várják az ügyfeleket.
| 2024.10.17. 07:19:34 |

Székesfehérvár szolgálatában - idén 75 éves a Széphő Zrt.

Idén hetvenöt éve kezdte meg működését a SZÉPHŐ Zrt. jogelődje, a Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat (IKV). A Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat 1949. szeptember 18-án alakult meg állami vállalatként, ellátva kezdetben a város területén lévő bérlakások kezelését, majd az 1960-as évek közepétől a hőszolgáltatás feladatát. 1980-ban már több mint tizenegy és fél ezer bérlemény ügyét kellett a vállalatnak számon tartania. 1993. január 1-je óta működik önkormányzati tulajdonú részvénytársaságként.
| 2024.10.16. 18:44:34 |

A SZÉPHŐ, a DENSO és a Grundfos is díjat nyert "Az Év Felelős Foglalkoztatója 2024" pályázaton

Öt kategóriában közel 200 jelentkezés érkezett idén az OFA által kiírt Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázatra. A díjátadón tripla székesfehérvári siker született, hiszen kategóriájában a SZÉPHŐ Zrt. és a DENSO Gyártó Magyarország Kft. is dobogós helyen végzett, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. pedig “Zöld jövő különdíj” elismerésben részesült.
| 2024.10.14. 12:47:38 |

Változik a Széphő Zrt. ügyfélszolgálatának nyitvatartása

A Széphő Zrt. arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy az ügyfélszolgálat nyitvatartása a következőképpen módosul: október 21-én hétfőn a személyes és telefonos ügyfélszolgálat reggel 7 órától este 7 óráig lesz elérhető; míg október 23-án szerdán a nemzeti ünnep miatt zárva tartanak.
| 2024.09.16. 11:21:00 |

Kérhető már a távfűtés elindítása a fehérvári társasházakban

Székesfehérvár távhőszolgáltatója a helyi önkormányzati rendeletben rögzítettek alapján szeptember 15-től köteles rendelkezésre állni, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban bármikor képes elindítani, a házak belső rendszerei pedig képesek fogadni a távfűtést.
| 2024.08.27. 06:35:00 |

Időszerű a munkálatok befejezése és a fűtési rendszerek feltöltése - tájékoztat a Széphő

Székesfehérvár távhőszolgáltatója a helyi önkormányzati rendeletben rögzítettek alapján szeptember 15-től köteles rendelkezésre állni, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban bármikor képes elindítani és a házak belső rendszerei képesek fogadni a távfűtést.
| 2024.07.23. 09:33:00 |

Változik a SZÉPHŐ Zrt. ügyfélszolgálatának nyitvatartása

Módosul a SZÉPHŐ Zrt. ügyfélszolgálatának nyitvatartási ideje, 2024. augusztus 2-án pénteken a személyes és telefonos ügyfélszolgálat  07:30-15:30-ig lesz elérhető, 2024. augusztus 3-án szombaton pedig az ügyfélszolgálat zárva tart.

| 2024.07.08. 13:56:24 |

A távhőszolgáltató hozzájárulása is kell a fűtési rendszerek átalakításához

A fűtési rendszerek átalakítása, illetve a radiátorok cseréje csak a távhőszolgáltató előzetes hozzájárulásával végezhető el – hívja fel a figyelmet honlapján a SZÉPHŐ Zrt. A szolgáltató azt tanácsolja az érintett ügyfeleknek, hogy a véleményezés iránti igényükkel minél előbb keressék meg a közszolgáltató céget.
| 2024.06.04. 10:12:27 |

Szünetel a SZÉPHŐ telefonos ügyfélszolgálata június 6-án

Szünetel a SZÉPHŐ Zrt. telefonos ügyfélfogadása 2024. június 6-án. A telefonos ügyfélszolgálat mellett a közszolgáltató az internetes ügyfélszolgálati rendszerének használatát ajánlja az ügyfeleknek!
| 2024.04.18. 15:04:12 |

Királyi óriásbábok a Fűtőerőműben – szombati séta a Tourinform Irodával

A SZÉPHŐ Zrt. Király sori fűtőerőművében kapott helyett Székesfehérvár 23 történelmi óriásbábja. Történetük megismerésére indít ismét sétát a Tourinform Iroda április 20-án, szombaton 10.00 órai kezdettel.