-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Csillagkapu program - önkéntesek jelentkezését várják
Önkéntesek jelentkezését várja „Csillagkapu” modell - program az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés fejlesztése érdekében Fejér megyében című, TÁMOP-os pályázat. Az Echo Innovációs Műhely, együttműködve a Fejér Megyei Rendőr- főkapitánysággal és a Fejér Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatával azt szeretné elérni ezzel, hogy a társadalom legkisebb, legeldugottabb rétegéhez is eljusson az az információ, hogyan lehet megelőzni az áldozattá válást
2013.01.21. 11:45 |
Önkéntesek jelentkezését várja „Csillagkapu”modell - program az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés fejlesztése érdekében Fejér megyében című, TÁMOP-os pályázat. Az Echo Innovációs Műhely, együttműködve a Fejér Megyei Rendőr- főkapitánysággal és a Fejér Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatával azt szeretné elérni ezzel, hogy a társadalom legkisebb, legeldugottabb rétegéhez is eljusson az az információ, hogyan lehet megelőzni az áldozattá válást.
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Januar/civilbanner.jpg)
Az is a program része, hogy ha valaki mégis áldozattá vált, kihez fordulhat. Nagyon sok mentális zavar, rejtett feszültég alakulhat ki abból, ha valaki nem dolgozza fel az őt ért megrázkódtatást, ebben nyújt segítséget a program, és ezen keresztül az önkéntesek. A szervezetek összefogására azért volt szükség, mert egyre többen jelentkeznek az Áldozatsegítő Szolgálatnál, amelynek végesek az erőforrásai.
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Januar/civilbanner.jpg)
Az is a program része, hogy ha valaki mégis áldozattá vált, kihez fordulhat. Nagyon sok mentális zavar, rejtett feszültég alakulhat ki abból, ha valaki nem dolgozza fel az őt ért megrázkódtatást, ebben nyújt segítséget a program, és ezen keresztül az önkéntesek. A szervezetek összefogására azért volt szükség, mert egyre többen jelentkeznek az Áldozatsegítő Szolgálatnál, amelynek végesek az erőforrásai.
Önkéntesek és szélesebb szakmai összefogás szükséges a probléma hatékony kezeléséhez, amely az áldozatsegítés mellett a bűnmegelőzést is előtérbe helyezi. A program révén mérsékelik Fejér megyében a bűncselekményeket előidéző okok hatását, csökkentik a sértetté válás veszélyét, növelik a közösség biztonságát, erősítik a társadalmi összetartozást és egyben az emberi jogok érvényesülését.
A szakemberek olyan személyek jelentkezését várják önkéntesnek, akik a munkájuk révén kapcsolódnak az ügyhöz, vagy egyszerűen csak segíteni szeretnének a lakókörnyezetükben élőknek. A Csillagkapu - projekt oktatóanyagot biztosít a jelentkezőknek, gyakorlati foglalkozásokon készíti fel az önkénteseket, és szakmai napokat, konzultációkat szervez. Ha valaki ezek után kedvet kapott az önkéntes munkához, az jelentkezhet az aparkanyi@echomail.hu e-mail címen.