-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Rongálás a Herosz területén
Voltak akik az ingyen fesztiválozás reményében a menhelyen keresztül próbáltak bejutni a Fezenre, kárt téve ezzel több kapuban és kerítésben.
2024.08.06. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06.
Csitáry-Hock Tamás kapta idén a Penna Regia díjat
Több évtizedes, a fehérvári sajtóban végzett munkásságáért Csitáry-Hock Tamás kapta az idei Penna Regia díjat. A kitüntetést a közgyűlés minden évben civil ajánlások alapján azoknak a helyi sajtó munkatársaknak adományozza, akik a város életének tárgyilagos bemutatásával elősegítik a város ismertségének növelését, valamint országos és nemzetközi népszerűsítését.
2013.03.14. 17:48 |
Több évtizedes, a fehérvári sajtóban végzett munkásságáért Csitáry-Hock Tamás kapta az idei Penna Regia díjat. A kitüntetést a közgyűlés minden évben civil ajánlások alapján azoknak a helyi sajtómunkatársaknak adományozza, akik a város életének tárgyilagos bemutatásával elősegítik a város ismertségének növelését, valamint országos és nemzetközi népszerűsítését.
Dr. Cser-Palkovics András a város polgármestere elmondta, bár az újságírás nem volt könnyű mesterség 1848-ban sem, de a 21. században, a technológiai csodák korában, a sajtó munkatársainak még nehezebb a dolga. „ Az emberek ma már a pillanat töredéke alatt szerzik meg a számukra fontos információt. Sok esetben csak pár percük van, hogy átfussanak egy újságot, vagy belenézzenek egy híradóba, esetleg éppen az okos telefonjukon keresztül keressenek valamit a világhálón.”
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Marcius/hocktomipenna/hocktomi03.jpg)
Az országos médiához képest a helyi, fehérvári média működése sokkal emberibb, és a riportalanyoknak sokkal kevesebbszer tesznek fel kérdést.Csitáry-Hock Tamás a fontos helyi eseményeken nemcsak akkor vesz részt, ha újságíróként éppen dolgozik, hanem fehérvári polgárként is, aki érdeklődve figyeli, mi történik a városban; és nem utolsó sorban folyamatosan kérdez.
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Marcius/hocktomipenna/hocktomi01.jpg)
Csitáry-Hock Tamás ezután két újabb glosszaszerű „szösszenetet” írt, amikor az akkori főszerkesztő azt kérte tőle, írjon riportot. Bár fogalma nem volt, hogyan kell, két alatt elkészült a cikkel. Ezek után mondhatni vérszemet kapott. Később több helyi médiumnál, többek között a Vörösmarty Rádiónál, és a Fehérvár Tévénél is dolgozott.
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Marcius/hocktomipenna/hocktomi04.jpg)
Az ezredforduló környéki időszakban indult a Fehérvári Polgárban az Alakok című sorozat, amelyet később, a Fehérvári 7 Napnál a Fehérvári élet anno követett. Segédkezett a Magyar Katolikus Rádió fehérvári frekvenciájának indításában, majd ez év február 28-ig munkatársa is volt a rádiónak. 2012 nyarán alapító tagja az Alba Civil Média Szociális Szövetkezetnek, amely decemberben az egykori családi lap, a Székesfehérvár és Vidékének kiadója lett, s így régi álma vált valóra azzal, hogy a lap főszerkesztőjének kérték fel. Március 15-i, forradalmi különkiadásuk éppen most van nyomdában.