-
MK negyeddöntőben az Alba
Az Alba számára nagy volt a tét a szombati, PVSK-VEOLIA elleni bajnoki mérkőzésen, mert csak és kizárólag a győzelem esetén kerülhetett a csapat az alapszakasz végén az első nyolc helyezett közé, akik a Magyar Kupa negyedöntőjében szerepelhetnek. A célt magabiztos győzelemmel sikerült elérni. ALBA FEHÉRVÁR–PVSK-VEOLIA 123–84 (34–22, 29–13, 30–29, 24–12)
2024.12.21. -
Karácsonyi szinkronúszó gála
Látványos kűrökkel, meglepetéssel készülnek idén is az Orka SE Szinkronúszó Egyesület sportolói az Orka karácsonyi gálára. Az eseménynek a Csitáry G. Emil Uszoda adott otthont.
2024.12.21. -
Karácsonyi kosaras évzáró
Megtartotta karácsonyi évzáró ünnepségét az Alba Fehérvár. Az ügyességi és egymás elleni feladatokban csütörtökön késő délután a felnőtt csapat játékosai is részt vettek.
2024.12.20. -
Hópihe Gála
Ismét varázsoltak a FŐNIX Rock and Roll Sporttánc Egyesület csoportjai. Az Arév csarnokban megrendezett gálán kivételes produkcióknak tapsolhatott a közönség.
2024.12.18.
Csütörtökön utolsó esélye lesz a Volának, ha ismét bajnok akar lenni
A bajnoki döntő sorozatának 4. találkozójára került sor kedden este Dunaújvárosban. Az összesítésben a négy győzelemig tartó párharcban eddig 2-1-re vezető DAC-Invitel magabiztos 3-0-as győzelmet aratott az Alba Volán-FeVita ellen.
DAC-Invitel-Alba Volán-FeVita 3-0 (1-0),(0-0,(2-0 )
Dunaújváros, 4000 néző
Vezette:Vezette: Pahor, Hribar, Zaletelj (szlovénok)
Akárhogy is csűrjük-csavarjuk mindig a soron következő találkozó a legfontosabb! Ez pedig különösen igaz volt a kedd esti összecsapásra, mert itt feltétlenül győzelmi kényszer alatt lépett jégre mindkét gárda.
Óvatosan kezdett a DAC-Invitel, a pénteki mérkőzéshez viszonyítva nem ugrottak neki ellenfelüknek. Ettől függetlenül az első percekben a hazaiak kezdeményeztek többet, és a 7. percben Vas Márton Ladányit indította, a csatár jól eltalált lövését Budai szépen védte. Egy perccel később azonban már tehetetlen volt a Volán kapuvédője. Erdősi hagyta ott a rosszul helyezkedő védőket a bal oldalon, egyedül tört kapura, szólója végén a rövid sarok felé visszahúzta a pakkot, ezzel elfektetve Budait, majd a kapuba helyezett. 1-0
A kapott gól után láthatóan módosított védekezésén a kék-fehér csapat, sokkal jobban visszazártak, és határozottabban követték az újvárosi csatárokat, akik leginkább a kapu elé belőtt korongokkal operáltak.
Kiegyenlített játékkal telt a második játékrész első fele. Mindkét csapatnak akadtak lehetőségei, de inkább a küzdőjelleg dominált ebben a periódusban. Hihetetlen energiákat mozgósítottak a gárdák, a kapuk igazán nem kerültek veszélybe. A Volán első komoly lehetősége a 29. perchez fűződik, amikor Rusznyák kígyózott át a védőkön, egyedül maradt, és kis híján megszerezte a kék-fehérek egyenlítő találatát. Válaszul előbb Kaszala, majd Ladányi bombája hozta izgalomba a fehérvári kapuvédőt, de mindkétszer biztosan tisztázott Budai. Aztán zsinórban kétszer hagyták szinte kiszolgáltatott helyzetben a hálóőrt védői, nem véletlen, hogy Budait elfogta a pulykaméreg, és jól leteremtette Tőkésiéket. A harmad vége felé a DAC-Invitel vette át az irányítást, sokkal többet tartózkodott a korong és az újvárosi csatársor a vendégek térfelén. A volánosoktól mindössze egy oldalhálóra tellett Holéczy révén. A végére még a DAC rátett egy lapáttal, előbb Kovac, majd Rusic ajtó-ablak helyzetben megtornáztatta Budait. Szinte már-már büntetőt érő lövéseket védett a válogatott kapus.
A második szünet után majdhogy hiába korcsolyáztak ki a csapatok, ugyanis a jég minősége enyhén szólva pocsék volt. Így aztán, ha nehezen is, de sikerült helyreállítani a problémákat és jókora késéssel kezdődhetett a játék. Más kérdés, hogy a pakk terelésével igencsak gondban voltak a játékosok, mert a korongot szinte mágnesként vonzotta vizes jég.
A 42. percben azonban az emberelőnyben levő DAC-Invitel kihasználta Ondrejcik távollétét. Rusic keverte meg a védőket, majd Kovachoz játszott, aki rögtön a kapu előterébe érkező Orsóhoz passzolt, a csatárnak pedig ujjgyakorlat volt két lépésről betalálnia. 2-0
Az újabb gól természetesen feltüzelte a Fehérvári Ördögöket, Palkovics ragyogóan ugrott ki két védő közül, de lövése Szuper zsákmánya lett.
A 47. perc elején Orsó száguldott el a szélen, belőtt korongjába Budai olyan szerencsétlenül nyúlt bele, hogy kapujába behullott a pakk 3-0
Ezután a Volán már hiába mozgósított nagy erőket, Fortuna sem állt melléjük, a DAC pedig okosan lassította a játékot.
Az újvárosiak immár harmadik győzelmükkel hatalmas lépést tettek a végső siker felé, mindenesetre csütörtökön a kék-fehéreknek még felkínált a sors egy sanszot, kérdés tud-e ezzel élni Pat Cortina csapata?