-
Suzana Lazović az új edző
Nyolc új játékos és új vezetőedző mutatkozott be szerdán délután az Alba Fehérvár KC szezonnyitó sajtótájékoztatóján a Köfém Sportcsarnokban. A csapat idén is kiemelt figyelmet fordít a saját nevelésű játékosok beépítésére, a cél pedig, hogy stabilizálja a helyét a bajnokság középmezőnyében.
2024.07.17. -
Új röpladás komplexum épül
Hosszútávú megállapodás született a PORTÉP Kft. és MÁV Előre Sport Akadémia között, melynek keretein belül 3300 négyzetméteres sportkomplexumot építenek Székesfehérváron. Extraligás versenypálya, utánpótlás centerpálya és három strandröplabdapálya is épül a 3300 négyzetméteres csarnokban.
2024.07.17. -
Fehérváron készül a válogatott
Hosszú szezon és rövid pihenő után kezdte meg négy hetes felkészülését a ruandai világbajnoki előselejtezőre a Magyar női kosárlabda - válogatott Székesfehérváron.
2024.07.17. -
Bérletet váltott a polgármester
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megvásárolta bérletét a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának következő szezonbéli mérkőzéseire.
2024.07.16.
Dárdai első vidis gólja is kevés volt a pontszerzéshez a Honvéd ellen
![Dárdai első vidis gólja is kevés volt a pontszerzéshez a Honvéd ellen](/_upload/images/news/62823/129967.jpg)
A Kisvárdán elszenvedett vereség után javítani akart a Vidi, a meccs elején Bamgboye révén volt is lehetősége vezetést szerezni, de két helyzetet is kihagyott a nigériai csatár. Az ősszel edzőcserén is átesett Honvéd szervezetten játszott, és nem mindennapi jelenet után gólt is szerzett. A 21. percben Rockov és Alef hibázott a fehérvári tizenhatoson belül, a kapus és csapattársa között pattogó labda végül Hidi elé került, akinek az üres kapuba kellett lőnie. Támadott, de csak a félidő végén egyenlített a Vidi, Nikolics passzából Dárdai szerezte meg első gólját piros-kékben.
A második játékrész elején, ahogy várható volt, nyomott a hazai csapat, a kispestiek elszánt védekezésére jellemző volt, hogy Lovric még Bamgboye nadrágját is lerántotta egy alkalommal. Nem volt elsöprő a Vidi, így is adódtak kisebb helyzetek, igaz, a Honvéd sem csak védekezett. Olyanyira, hogy a 79. percben egy szöglet-variáció után Batik fejesével ismét vezetést szerzett. Erre nem jött válasz, vagyis megint kikapott a Vidi. Délután a fehérváriakat legyőző Kisvárda a Ferencvárostól is elvett egy pontot, de a zöld-fehérek előnye így is tovább nőtt a táblázaton Márton Gábor csapata előtt.
Mol Fehérvár - Budapest Honvéd 1-2 (1-1)
Gl.. Dárdai, illetve Hidi, Batik.