Darts: fehérvári sikerek a Steel Utánpótlás Magyar Kupán

A budapesti Aktív Stúdió Darts Klubban rendezték meg a Steel Utánpótlás Magyar Kupa egyéni és páros versenyét. A Sport Darts Club Székesfehérvár képviseletében 9 ifjúsági játékos is tábla elé állt, és nagyon szép eredményekkel tették emlékezetessé ezt a napot.
2014.10.24. 09:10 |
A budapesti Aktív Stúdió Darts Klubban rendezték meg a Steel Utánpótlás Magyar Kupa egyéni és páros versenyét. A Sport Darts Club Székesfehérvár képviseletében 9 ifjúsági játékos is tábla elé állt, és nagyon szép eredményekkel tették emlékezetessé ezt a napot.
 
Gyermek kategóriában az „első” jelzőt lehetne leginkább használni. Hiszen mindhárom játékosnak ez volt az első versenye a Sport DC színeiben, és mindhármuknak ez volt az első országos megmérettetése. Ehhez képest nem akármilyen eredményeket értek el a legifjabbak, hiszen a korábban még semmilyen versenyen nem indult, mindössze 6 éves Tóth Luca egyből a 7. helyen zárt, az összesen egy diákolimpiai megmérettetést a háta mögött tudó Végh Bertold a 3. helyet csípte el, és az eddig egy területi diákolimpián résztvevő Mazzag Márton egy 2. hellyel köszöntötte igazolt játékosi pályafutását.
 
Serdülő kategóriában ifj. Tóth István és Kaiser Richárd képviselte a Sport DC színeit. István ezúttal egy 13. hellyel zárta a versenyt, míg Richárd nagyon összeszedett, szép játékkal egészen a döntőig menetelt, amit sajnos már nem sikerült abszolválnia. De ami nem sikerült most, az biztosan sikerül majd legközelebb, ez az ezüstérem is nagyon szépen csillog.
 
Az ifjúsági lányok versenyében Sport DC-dominancia volt megfigyelhető, hiszen Czipó Vivien és Németh Réka a körmérkőzéses verseny során mindenkit maga mögé utasított. Vivien parádés játékkal nyerte meg a Magyar Kupát, hiszen egyedül Réka tudott elcsípni ellene egyetlen leget, emellett az egyik meccsén még egy 80,52-es átlagot is sikerült összehoznia. A 2003-as születésű Németh Réka nem kis fába vágta a fejszéjét, hiszen ő az életkora alapján még most kellene, hogy kezdje a serdülő korosztályt, de az edzőjével folytatott egyeztetés alapján egyből az ifjúságiban folytatja, hogy fel lehessen mérni, hol tart a többi lányhoz képest. Kell-e egy ezüstéremnél jobb bizonyíték arra, hogy egyáltalán nincs lemaradva?
 
Az ifjúsági fiúk versenyében Németh Norbert a 13. helyen zárt. Kovács Patrik pályafutása utolsó előtti ifjúsági megmérettetésén vett részt (már csak a november 2-ai csapatverseny van hátra, azonban Patrik önálló döntése értelmében a jövő évi U21-es versenyeken már nem fog részt venni), és megőrizte 100%-os teljesítményét, ezúttal is aranyérem került Patrik nyakába.
 
A duplázás nem sikerült, hiszen a Kovács Patrik/Czipó Vivien kettős az ifjúsági párosok versenyének elődöntőjében alulmaradt. A Németh Norbert/Kaiser Richárd duó az 5. helyen, míg a Végh Bertold/Németh Réka és a Mazzag Márton/Tóth István párosok a 9. helyen zártak.