-
Fejedelmi megemlékezés
Ünnepi műsorral és koszorúzással tisztelegnek II. Rákóczi Ferenc fejedelem előtt születésének 349. évfordulóján Székesfehérváron. A március 27-én, csütörtökön 13 órakor kezdődő megemlékezésre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők a Rákóczi-emlékműhöz a Rákóczi utca 20-26. számú társasház előtt.
2025.03.26. -
Miniszteri elismerés
Győrffyné Urbán Erika a Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola pedagógusa miniszteri elismerést vehetett át. A Miniszteri Elismerő Oklevél ünnepélyes átadóján jelen volt Török Szabolcs a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, Baloghné Szücs Klára szakmai vezető asszony és Dr. Lórodiné Lajkó Ágnes a Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola igazgatója is.
2025.03.26. -
Országos földmérő verseny
A Székesfehérvári Jáky József Technikum szervezte meg idén a földmérő, földügyi és térinformatakai technikus szakma országos versenyét. A megmérettetésen öt intézmény 15 diákja vett részt.
2025.03.25. -
Állásbörze az egyetemen
Negyedik alkalommal tartottak állásbörzét az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. A fiatalok 9 kiállítóval ismerkedhettek meg, melyek részben az intézmény partnerei.
2025.03.25.
Digitális Oktatási Konferencia - bemutatkozott az Alba Innovár is

Az I. DOKK – Digitális Oktatási Konferencia és Kiállításnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ad helyet. A szakmai fórumot azzal a céllal szervezték, hogy a résztvevőket tájékoztassák Magyarország Digitális Oktatási Stratégiájának kitűzéseiről, és lehetőséget kínáljanak a digitális oktatáshoz kapcsolódó pedagógiai-módszertani-technológiai eszközök és újdonságok megismerésére. Az előadások mellett a kiállításon bemutató órákat szerveznek, valamint módszertani workshopokat és eszközbemutatókat is kínálnak a résztvevőknek.

A plenáris előadások között Cser-Palkovics András polgármester mutatta be a székesfehérvári Alba Innovár élményközpontot, amely a digitális készségek egyenlő elsajátítását tűzte ki célul. A bemutatásban segítségére volt Alba, a központ emblematikus kis robotja, szimbolizálva a nyáron elindított, több partnerrel megvalósított együttműködést. Az önkormányzat köznevelésben átalakult szerepe indította el a digitális oktatást érintő felvállalást, egy érzékenyítő, valamint egy pályaorientációs programmal együtt. „A felismerések közül az egyik, hogy a fiataljainknak ezek a területek nem a jövőt jelentik, hanem a mindennapjaikat, az oktatásukat és majd a munkahelyüket is. A helyi gazdasági igény is megfogalmazta felénk ezt az elvárást: Székesfehérvár mint az egyik legnagyobb ipari erővel rendelkező város azt tapasztalja, hogy a vállalatok a munkaerőhiányra a digitalizációval összefüggő megoldásokat választanak, és a robottechnológia nem a jövő, hanem a jelen a város gazdaságában – ebből is fakadt az Alba Innovár létrehozása.” A működés elindításában az IVSZ szakmai programja adott megfelelő szakmai alapot.
A digitalizáció világában az egyik legfontosabb feladat a 21. századi készségek fejlesztése: ehhez pedig a digitális alkotások, tevékenységek, a gondolkodás és a megszerzett élmények járulnak hozzá. Ösztönző, érzékenyítő rendszerre van szükség – és mindezt játékos tanulás formájában évente 5000 helyi fiatalnak biztosítja a központ, nyári táborokban és tanrendbe illesztett foglalkozásokkal - mondta Cser-Palkovics András. A forrásokat az önkormányzat biztosította, a megvalósítás pedig a város, a tankerület, az iskolák, az egyetemek, a média és a lakosság együttműködésében jön létre.
„Azt nem tudom, hogy ilyennek kell-e lennie az iskolának, de hogy ilyen is kell, hogy legyen a jövőben, abban biztos vagyok. (…) A kezdeményezésünk az, hogy az Alba Innovárhoz hasonló tematikájú, hasonló szakmai programokon alapuló digitális élményközpontok jöjjenek létre minden megyei jogú városban."
Érdemes azt megfontolni, hogy a Modern Városok Program keretében Magyarország Kormánya és a megyei jogú városok önkormányzatai között létrejött együttműködési megállapodások kerüljenek ily módon kiegészítésre. - mondta Székesfehérvár polgármestere.
A konferencián előadást tartott Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos, Prof. Dr. Csépe Valéria, a köznevelés tartalmi megújításáért felelős miniszteri biztos és Rétvári Bence parlamenti államtitkár is. A tudományos konferencia sátrában az Alba Innovárról és a 21. század tanulásáról Főző Attila László vezető oktató ad ismertetőt. A rendezvényen elhangzott előadásokról videofelvétel készült, amelyet a rendezvény után a www.dpmk.hu/dokk oldalon publikálnak, illetve a prezentációkat közzé teszik a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ (slideshare) oldalán.