-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Digitális Összefogás - filmek, alkalmazások, extra mobilnet
Céljuk, hogy a digitalizáció adta lehetőségek kiaknázásával a magyar polgárokra nehezedő terheket csökkentsék. A kezdeményezés kapcsán felajánlott digitális megoldások és szolgáltatások elsődlegesen a tanárokat, a diákokat, az iskolákat, a tankerületeket, a szülőket, a munkavállalókat és a munkaadókat, illetve a járvány legveszélyeztetettebbjeit, a szépkorúakat segítik. Mobilnet, extra adatkeret szolgáltatás mellett távoli, digitális munkavégzést segítő felajánlások ingyenesen elérhető filmek és TV csatornák is szerepelnek a felajánlások között.
A program az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére, a Digitális Jólét Program koordinálása mellett a Magyarországi 5G Koalíció (5GK), a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció), a Hírközlési Érdekegyeztetési Tanács (HÉT), az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért, az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér), valamint a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) részvételével valósul meg.