Egészségváros - több mint négymillió forint gyűlt össze a kórháznak

 Többezren voltak a Richter gyógyszergyár „Egészségváros” programján Székesfehérváron. A Városháztéren ingyenes szűrővizsgálatokon és egészségügyi tanácsadáson vehettek részt az érdeklődők. A program minden résztvevője növelte a gyógyszercég által felajánlott kétmillió forintos adomány összegét: szombat estére így 4 millió 122 ezer Forint gyűlt össze.
2011.05.23. 12:18 |
 Többezren voltak a Richter gyógyszergyár „Egészségváros” programján Székesfehérváron. A Városháztéren ingyenes szűrővizsgálatokon és egészségügyi tanácsadáson vehettek részt az érdeklődők. A program minden résztvevője növelte a gyógyszercég által felajánlott kétmillió forintos adomány összegét: a szűrés után járó minden egyes pontért a gyógyszergyár 300 Forintot fizetett a Fejér Megyei Szent György Kórháznak. Szombat estére így 4 millió 122 ezer Forint gyűlt össze.
KÉPGALÉRIA a rendezvényről
  Az Egészségváros székesfehérvári állomásán a legtöbben, több mint 600-an a vérnyomásukra voltak kíváncsiak, közel 300-an pedig a koleszterinszintjükre. Ez a két vizsgálat különös jelentőséggel bír hazánkban, hiszen minden második ember szív- és érrendszeri megbetegedésben hal meg. A szűréseken résztvevő lakosok 20 százalékánál mértek magas vérnyomást, a koleszterinszintje pedig majdnem minden ötödik embernek volt magas.
 
 40 éves kor felett évente legalább egyszer érdemes megmérni a vércukorszintet. Ezt 370-en tették meg Székesfehérváron, ebből 24 figyelmeztető eredmény születetett, 2-en pedig azonnali kezelésre szorulnak. 203-an vettek részt a csontsűrűség-mérésen, a szakemberek 40 embernél találtak csontritkulásra utaló, figyelmeztető jeleket. A betegség elsősorban a nőket, illetve a50-60 éves
korosztályt érinti.
 
 A bőrgyógyász szakemberek 212 vizsgálatból 77 esetben állapítottak meg bőr- és körömgomba fertőzésre utaló jeleket. A prosztatarák a férfiak daganatos halálozásának első három leggyakoribb oka között
szerepel. Az ingyenes PSA vizsgálatot 170-en keresték fel, melyből 25 esetben mértek olyan eredményeket a szakemberek, amelyeknél további vizsgálatokra van szükség, azonnali kezelésre pedig 2 extrém eset szorul.
 
 A testtömegindexet (BMI-t), testzsírt, magasságot, testsúlyt mérő gépet 160-an keresték fel a Richter referenciapatikákat bemutató sátornál. A hazai gyógyszercég egészségnevelő kezdeményezése harmadik éve bíztatja arra az embereket, hogy minél többen tegyenek egy-egy lépést saját egészségük megőrzése, fenntartása érdekében.
 
 Számos ismert személy vett részt és állt a kezdeményezés mellé, így aki ellátogatott Székesfehérvárra, találkozhatott Jaksity Katával és Rudolf Péterrel, beszélgethetett Rácz Zsuzsa íróval és együtt tornázhatott Katus Attilávalvagy kérhette kedvenc slágerét Garami Gábor élő kívánságműsorában.

 
Brájer Éva, alpolgármester: ”Sokan vagyunk, akik átéltük a személyes életünkben vagy egy hozzánk közel álló szeretett életében, hogy egy orvosi lelett elolvasva megváltozott az életünk. Ez a nap arra is jó lehet, hogy ne kelljen egy ilyen pillanatot átélnünk, előzzük ezt meg, és természetesen nemcsak ma, hanem a mindennapokban is.”
 
 Östör Annamária, egészségügyi tanácsnok: „Örömmel fogadtuk városunkban ezt a programot, hiszen ez is ráerősít arra a folyamatra, amely már elindult Székesfehérváron. A város egészségügyi programja is ezt az utat jelöli, mert úgy gondoljuk, a megelőzés kulcsfontosságú a társadalom minden rétege számára.”

Beke Zsuzsa, PR vezető, Richter Gedeon Nyrt.: „Az elmúlt két évben több, mint 36 ezer ember vett részt a programon, közel húszezer szűrést végeztünk, és ötezer esetben tapasztaltunk rossz eredményt, tehát azt lehet látni, hogy egyértelműen létjogosultsága van az ilyen szűrőprogramoknak.”
 
Rudolf Péter, színész-rendező, a kampány védnöke: Az önmegtartóztatás is boldogság tud lenni, és a hedonizmus is. Az utóbbi perceket jelent, az előbbi életvitelt. Magamra vonatkoztatva: megnézem mit eszem, egyre tudatosabban étkezem. És keresem a napi mozgás lehetőségét a legelfoglaltabb időszakban is. Foci. Futás. Úszás. Bringa."
 
Dr. Csernavölgyi István, a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatója: „Ez rendezvény a lényegre helyezi vissza a hangsúlyt: a megelőzésre, a kommunikációra, illetve a gyógyító és az őt felkereső ember viszonyára. Az egészségügy elszemélytelenedését próbálja visszaállítani, emberközelibbé tenni a gyógyítást és a megelőzést. Ezért tartom nagyszerű kezdeményezésnek."