-
Újabb lépések
Szentes Ottokár alkotásaiból nyílik kiállítás a Pelikán Galériában. Az Újabb lépések című tárlatot maga a művész, a Székesfehérvári Művészek Társaságának tagja ajánlja a látogatók figyelmébe. A 18 órakor kezdődő eseményen közreműködik Fersch Renáta és Radics Éva.
2024.09.18. -
Érces hangok
A harmadik, egyben befejező résszel zárul a Zene-Szó című kamarakoncert-sorozat. Szeptember 20-án a Szent Imre-templomban az Érces hangok című, rézfúvós hangversenyre várják a komolyzene kedvelőit.
2024.09.18. -
Beiktatták Brunner Vilmost
Beiktatták Brunner Vilmos lelkipásztort a Belvárosi Református Templomban. A szombat délelőtt tíz órakor kezdődő ünnepi Istentisztelet a hívek nagy érdeklődésétől kísérve, telt ház előtt zajlott.
2024.09.18. -
Új évad a Táncházban
Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, csikóbál, tánctanítás és táncházi mulatság - új évad indult a Malom utcában. Az első alkalom is népszerű volt.
2024.09.18.
Egy az autizmushoz kapcsolódó gyerekkönyv írója lesz a vendég az Igézőben
Június 7-én, pénteken 18 órakor kezdődik a Parnasszus kortárs apostolai irodalmi sorozat következő rendezvénye az Igézőben.
Az est résztvevői Csender Levente József Attila-díjas novellistával, a kortárs magyar irodalom népszerű, erdélyi származású írójával találkozhatnak, akivel A különleges Meditittimó kalandjai című könyvéről Takács Tamás irodalmár beszélget.
A szerző első, 8-12 éveseknek ajánlott gyerekkönyve a felnőtteket is segíti a megismerésben, az elfogadásban. Az aktuális történetben két világ él egymás mellett: az egyik természetesnek veszi a Meditittimó herceg autizmusából eredő különlegességeket, a másik a hiányosságokra fókuszál, és a fiú megváltoztatására törekszik. Az egyik a gyerekek és a mesék világa, a másikban GPS-ek és iPhone-ok jelentik a valóságot.
A rendezvényre a belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak!