Egy góllal kapott ki Győrben a címvédő Videoton

A Győri ETO nyerte az OTP Bank Liga 13. fordulójának nyugati rangadóját, Csertői Aurél együttese 1-0-ra verte hazai pályán a Videotont. Az ETO korán szerzett gólja meghatározta az első félidőben a játék képét. A Vidi ezután ugyan többet birtokolta a labdát, de nem sok veszélyt jelentett a hazaiak kapujára. A második játékrész nagy küzdelmet hozott, amelyben kevés gólhelyzet adódott a csapatok előtt, végül az ETO megszerezte a három pontot.
Győri ETO – Videoton 1-0 (1-0)
2011.10.23. 19:09 |
A Győri ETO nyerte az OTP Bank Liga 13. fordulójának nyugati rangadóját, Csertői Aurél együttese 1-0-ra verte hazai pályán a Videotont. Az ETO korán szerzett gólja meghatározta az első félidőben a játék képét. A Vidi ezután ugyan többet birtokolta a labdát, de nem sok veszélyt jelentett a hazaiak kapujára. A második játékrész nagy küzdelmet hozott, amelyben kevés gólhelyzet adódott a csapatok előtt, végül az ETO megszerezte a három pontot.
 
Hatalmas volt a csata a Győri ETO és a Videoton rangadójának első félidejében, a játékosok nem kímélték egymást, több igen kemény összecsapást is láthattak a nézők, Andó-Szabó játékvezetőnek pedig a sárga lapot is nem egyszer elő kellett szednie. Az első helyzetből vezetést szereztek a hazai pályán játszó zöld-fehérek, Ji-Paraná beadását Dudás küldte kapásból, 12 méterről, egy hajszálpontos lövéssel a bal felsőbe. A Vidinek egy komoly egyenlítési lehetőségre futotta az erejéből (a másik oldalon akadt több próbálkozás is), Eleket azonban egy védő kiszorította, a válogatott futballista pedig éles szögből nem tudott betalálni.
 
Szünet után egy alaposan felpörgetett Vidi jött ki a pályára, 15 percig nem nagyon találta a labdát az ETO. Egy szép Alves-Caneira összjáték végén utóbbi lőtte a játékszert a nézőtérre. Később magára talált a hazai csapat, és ha Vinicius nem ment hatalmasat, Dudás könnyen megszerezhette volna második találatát. A hajrában elsősorban a küzdelem dominált a gyepen, a kapuk komolyan nem forogtak veszélyben.