-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Egy hetük maradt adategyeztetésre a feltöltőkártyás előfizetőknek
Az elektronikus hírközlésről szóló törvény januári változásai miatt a mobilszolgáltatóknak az idén június 30-ig azonosítaniuk kell minden feltöltőkártyás előfizetőjüket, ha azok 2017. január 1. előtt kötöttek szerződést.
Az adategyeztetési kötelezettség csak a beszélgetésre alkalmas kártyákra vonatkozik.
Az adategyeztetéshez személyazonosításra alkalmas okmány szükséges, ezek érvényességét a szolgáltatóknak kell ellenőrizniük, az azonosítást pedig évente meg kell ismételni. Új szerződés megkötése előtt a szolgáltatók szintén kötelesek az új előfizetők megfelelő adatait előzetesen ellenőrizni és rögzíteni, ennek hiánya kizárja a szerződéskötést.
A jogszabály alapján egy egyéni előfizetőnek legfeljebb tíz, egy üzleti előfizetőnek pedig maximum ötven előre fizetett mobiltelefon SIM-kártyája, azaz feltöltőkártyás előfizetése lehet.