-
Városi síbank a téli szünetben
A Székesfehérvári Városi Sí-Bank a téli szünetben december 23-án, 24-én, 30-án, 31-én és 2025 január 2-án és 3-án 17:00 és 20:00 óra között lesz nyitva a Vasvári Pál Általános Iskolában.
2024.12.22. -
Advent Szárazréten
Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.
2024.12.21. -
Városi Diákbál januárban
A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.
2024.12.21. -
Megérkeztek a pingvinek
A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.
2024.12.21.
Egy jó szolgálat - A Szent Imre Iskolaház az önkéntesek szemével
„Olyan ez a díj a szociális szférában, mint filmben az Oscar!” – büszkélkedik Takács Gyula. Közben az egyik tejtermelő adományát, több tíz liter tejet cipel be a Szúnyog utcai házba. Délelőtt tíz óra, a gyerekek még iskolában, itt viszont már ekkor is nagy élet van. „Mindig abból főzünk, amink éppen van, hiszen azokból az adományokból tartjuk fenn a házat, amit éppen kapunk. Ha sok a tej, palacsintát sütünk vagy tejbegrízt készítünk, ha más alapanyag van, akkor abból készítjük a vacsorát. Este aztán, amikor vége a tanulásnak, szállingóznak ki a gyerekek a konyhába, és kérdezik: Adi néni, mit segíthetek, mi lesz ma a vacsora?” – meséli Sorosi Tamásné, aki életkorát és segítő tapasztalatát tekintve is rangidősnek mondhatja magát a házban. Ő volt ugyanis Ádám és Kati első önkéntes segítője, az első pótnagymama, akinek „unokái” ma már kamasszá értek. Akkor még csak öt gyermek járt ide nap mint nap, majd egyre többen lettek. „Akik öt éve kicsik voltak, mára megnőttek, én pedig velük tartottam a tavaly megnyílt kamaszházba. Most oda járok rendszeresen, és teszem, amit eddig, amire éppen szükség van.” Az iskolaház úgy működik, mint egy család, így a napirend betartása mellett rugalmasak a feladatok. Iskola után érkeznek a gyerekek, de a leckeírás, ellenőrzés mellett jut idő beszélgetésre, játékra is. Adi néni munka mellett kezdett itt segíteni, ma már nyugdíjasként tagja az iskolaház közösségének. Ezzel régi vágya teljesült. Korábban ugyanis látott egy filmet a tévében Csaba testvér erdélyi gyermekotthonairól, majd amikor az újságban olvasta a fehérvári ház megnyitását, azonnal jelentkezett önkéntesnek. „Én úgy jöttem, hogy szeretni akartam ezeket a gyerekeket. A gyerekek érzik, hogy ha az ember nyitott szívvel jön, és azonnal érkezik a visszajelzés: egy ölelés, egy kedves szó, vagy amikor találkozunk az utcán, még az út másik oldaláról is átkiabálnak, hogy szia, Adi néni!” Ide általában olyan gyerekek kerülnek, akiknek a családi életükből éppen ez a közvetlenség hiányzik, ezért fontos, hogy nem nevelőtanárként, felügyelőként kell jelen lenni, hanem úgy, mint egy családtag.
„Most képzeld el, amikor egy tizenöt-tizenhat éves lány odajön azzal, hogy Gyula bácsi, én olyan szerelmes vagyok ebbe vagy abba. Nekem mondja el, mert otthon nincs senki, akinek elmondhatná. Természetesen ezt bizalommal kezelem, és próbálok nagyon okos lenni.” – teszi hozzá Takács Gyula.
Sorosi Tamásné és Takács Gyula is arról mesélnek, hogy az élet nem áll meg a nyugdíj után. Sőt! Olyan helyzeteket teremt, amely nyitottabbá, színesebbé teszi a mindennapjaikat. Az ember ezáltal magát is jobban megismeri, újra és újra felfedezi, mi mindenre képes.
„Én például nem nevettem és sírtam annyit aktív éveimben, mint amennyit az elmúlt másfél évben, amióta részese vagyok az iskolaháznak.” – mondja Gyula, aki a Kodolányi János Főiskola műszaki igazgatójaként ment nyugdíjba. Esze ágában sem volt hazamenni, aztán egyedül kertet művelni, élni a nyugdíjas hétköznapokat. Valami mást, valami többet szeretett volna: „A feleségem egyik kollégája minden évben adományt gyűjt a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, majd ezeket a csomagokat kiviszi Csaba testvér erdélyi házaiba. Ez engem nagyon megfogott, és valami hasonlót szerettem volna én is tenni, amikor megkerestem az alapítvány budapesti központját. Ott mondták, hogy nem kell nekem messzire menni, hiszen helyben is működik egy ház – így kerültem ide.”
Olyan ez, hogy ha az ember belekezd, nem akarja abbahagyni – bólogatnak mindketten. A gyerekek pedig közben nőnek, gyarapodnak, és lassan már a kamaszházat is kinövik. Aditól azt is megtudom, hogy már kialakítottak egy úgynevezett fecskeházat, amelynek első lakója, Gyuri már elvégezte tanulmányait, és jelenleg a ház körül kialakított kertet műveli, galambokat és nyulakat tenyészt, amelyben a kamaszház lakó is segítenek. A cél, hogy mindenki szakmát és jövőképet kapjon, olyan útravalót, amivel képes lesz kirepülni, családot alapítani, munkahelyet találni. Ehhez kell az a biztatás, segítség és mindenek előtt szeretet, amit a ház alapítói, Smohay Katalin és Németh Ádám mellett az önkéntes segítőktől kapnak a fiatalok.