A zenetanárok felelőssége, hogy a komolyzene iránt érdeklődnek-e a fiatalok -mondta Lovrekné Auth Ágnes az idei Fricsay díjazott, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola ének-zene és irodalom tanára. Előbb meg kell ismerni, majd ezután derül ki, hogy szereti-e a középiskolások többsége a klasszikus zenét. Vallja, hogy a műveltségnek nagyon fontos része a zene, mióta tanít minden évben operába és hangversenyekre viszi a diákokat. A vele készült interjúban arról is beszél, hogy miért tartja fontosnak az ének órai dolgozatokat...
Somorjai Ferenc, Horányi Ottília, Mihályi Gyuláné, Tatár Dezsőné és Márkus József után Lovrekné Auth Ágnes kapta idén a Zene Világnapja alkalmából megrendezett ünnepségen, a nagy jelentőséggel bíró Fricsay-díjat. Lovrekné Auth Ágnes a Teleki Blanka Gimnázium Leány- és Vegyeskarát vezeti. A díjat a város polgármestere Warvasovszky Tihamér adta át. Székesfehérvár Közgyűlése 2002-ben alapította meg a Fricsay Richárd Zenei Díjat, amit minden évben a Zenei Világnapon adnak át azoknak a művészeknek (karnagyoknak, együtteseknek, előadóknak és zenetanároknak), akik több éven át jelentős értékkel gazdagították Székesfehérvár zenei életét. Az ARÉV Sportcsarnokban a Zene Világnapján tartott koncerten a Teleki Blanka Gimnázium Leány- és Vegyeskara énekelt először. Akkor már tudta, hogy Ön lesz az idei Fricsay díjazott? 
Nem tudtam, bár az ünnepség elején sokan fényképezték a kórust és engem is, ami fura érzés volt. Gondoltam, hogy a műsor elején készítenek néhány képet a helyi újságokba és a helyi televízióba, arra viszont nem gondoltam, hogy esetleg a díj miatt fényképezhetnek. Nagyon meglepődtem és megható volt, amikor a nevemet említették.
Eltelt már jónéhány nap az ünnepség óta és furcsa érzésem van: egyfelől nagyon boldog vagyok, mert jó érzés, hogy az ember munkáját elismerik, másfelől egy kicsit zavarban is vagyok miatta. Nagy felelősség egy ilyen díjat megkapni, mert ha belegondolok, hogy kik részesültek Fricsay díjban az előző években, akkor olyan emberek neveit említhetjük, akik végigdolgozták az életüket. Nagyon nagy dolog bekerülni egy olyan társaságba, ahol ott van Somorjai Ferenc, aki élő legenda Fehérváron, Horányi Ottília, aki még nyugdíjas korában is tanított, vagy Mihályi Gyuláné, Eszti néni, akinek a nevéhez fűződik az ének-zenei iskola megteremtése, és akkor még nem szóltam Tatár Juditról, aki a mai napig tanít fáradhatatlanul nyugdíjas kora ellenére és ott van a tavalyi díjazott Márkus József is,aki szintén sokat tett Fehérvár zenei életéért.
Nekem egy iskolán belül megadatik, hogy 17 osztályt taníthatok egyszerre és 21 osztálynyi diákot ismerek(a 12. évfolyamon már nincs énekóra) Az, hogy a Telekiben dolgozhatok nagyon nagy szerencse, mert nem hiszem, hogy sok énektanár mondhatja el magáról, hogy egyetlen munkahelyen kijön az óraszáma és nem kell egyik iskolából a másikba szaladgálnia, hogy meg tudjon élni. Nálunk 11-ben is van énekóra, nagyon sok iskolában viszont csak a 9. és 10. évfolyamon van zeneoktatás. Hála Istennek olyan kollégák vesznek körül, akik ezt a munkát becsülik. Ezt nagyon fontosnak tartom! Külön is megemlíteném Szarka Andreát, akivel együtt kezdtünk 15 éve a Telekiben és azóta ő az állandó zongora-és orgonakísérőnk,nem is akármilyen szinten! És nagy szerencsémre olyan igazgatóm van, akinek öröm az, ha belevágok egy komolyabb megmérettetésbe, abszolút támogat. Nem utolsó sorban óriási segítség, hogy olyan gyerekekkel dolgoznom, akik megértik azt: nagy koncertekre, versenyekre nem lehet csak a heti egyszeri másfélórás énekkari próbával felkészülni.
Az ének-zene is hordoz magában annyi szépséget legalább, mint például az irodalom: egy szonáta vagy egy opera nyújthat olyan élvezetet közönségének, mint egy novella vagy egy regény. Mégis mintha hátrányba került volna az ének-zene oktatás mostanában… 
Volt egy időszak, amikor a szakiskolákban, szakközépiskolákban egyáltalán nem is tartottak énekórát, de ebben az időben az általános iskolában még hetente két ének-zene óra volt. Ez szépen lassan csökkent és most minden intézményben heti egy énekóra van. Az ének nem kötelező érettségi tárgy és nyilván azok a fajsúlyosak, melyekből érettségizni kell és szükségesek a felvételihez. Nagy örömömre szolgál azonban, hogy a Telekiben minden évben van egy-két „elvetemült”,aki az éneket választja ötödikként. Magyar szakos is vagyok és természetesen fontosnak tartom, hogy ekkora óraszámban tanulják a diákok a magyar irodalmat és nyelvtant. Az ének-zene a rajzzal és a testneveléssel együtt a készségtantárgyak közé tartozik. Azt vallom ugyanakkor, hogy a műveltségnek nagyon fontos része a zene. Tanítom a zenetörténetet, klasszikus műveket hallgatunk az órán és mindezeket számon is kérem dolgozat formájában, ami persze nem biztos, hogy mindenkinek rokonszenves, de úgy gondolom, hogy ha valamit tisztességesen megtanítunk és akarjuk ,hogy meg is maradjon a diákokban, azt számon is kell kérni.
Mennyire befogadó közönsége a mai diák a komolyzenének? Először meg kell ismernie és utána kiderül, hogy szereti vagy nem. Ez a zenetanárok felelőssége. Ha megismerik és nem tetszik nekik, akkor mondhatják, hogy nem szeretik, de addig, amíg nem ismerik meg ne utasítsák el! Úgy gondolom, hogy ez az iskola feladata: meg kell ismertetni, meg kell tanítani. Ki kell nyitni ezeket a kapukat. Ezért járunk rendszeresen hangversenyekre és ezért van operabérletünk. Amióta tanítok mindig viszem a gyerekeket az Operaházba. Busszal megyünk a fővárosba, az úton elmesélem nekik,mit fogunk megnézni. Úgy menjenek be az előadásra a gyerekek, hogy tudják mit fognak hallgatni és látni.
A diákok között mennyire népszerű az iskola kórusa, meg kell küzdenie egy tanárnak azért, hogy megfelelő legyen a létszám? Természetesen kell küzdeni…amikor elkezdtem kevesebben voltunk. Minden karnagynak ki kell alakítania azt a társaságot, akikkel együtt tud dolgozni szívvel-lélekkel. Egy hullámhosszon kell lennünk, különben nem megy. Jelentkeztünk aztán különböző versenyekre, ahol megmérettettük magunkat és az ott elért sikerek további erőt adtak a folytatáshoz.
Somorjai Feri bácsi egyébként most is rajta tartja szemét az iskola zeneoktatásán. Amíg aktív volt, rendszeresen bejárt, hozta a bérleteket és ajánlotta a koncerteket. Õ az, aki lehetőséget adott nekünk, hogy a tavalyi Mesterbérlet sorozat végén bemutatkozhattunk a Vegyeskarral a város zenekedvelő közönsége előtt. Bízom benne, hogy sikerül folytatni azt, amit Õ elkezdett.
