-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Egyetlen digitális térképen a város közműrendszere
2008.02.22. 21:07 |
Pénteken délután adták át Székesfehérvár egyesített digitális közműtérképét. Az Alba Geotrade Zrt., a térkép készítője már 1997 óta vezeti a város közműnyilvántartását, az egyesített térképet pedig térítésmentesen készítették a városnak. KÉPGALÉRIA
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_01/digiterkep02.jpg)
Digitális térképeket már a kilencvenes évek közepe óta használ a város, de csak most, a teljes digitális közműtérkép elkészültével lehet az elavult grafikus, papír alapú térképeket kivonni a forgalomból. A cég már 10 éve vezeti a központi közműnyilvántartást a városban. Az egyesített digitális közműtérképet most térítésmentesen adta át az önkormányzatnak. Az egyesített digitális közműtérkép iránti adatszolgáltatási igény az utóbbi időben folyamatosan növekedett és egyre inkább sürgetővé vált egy ilyen térkép előállítása -hangzott el a sajtótájékoztatón.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_01/digiterkep03.jpg)
A cég vezérigazgatója Fülöp Ferenc a mai ünnepélyes átadáson kiemelte: fehérváriként fontosnak érzi, hogy a városhoz való kötődést a társadalmi felelősségvállalás jegyében is erősítse. Az önkormányzat informatikai rendszerében nem korszerűen lehet kezelni az adatokat, de igény esetén egyszerű a módosítás. Warvasovszky Tihamér polgármester megköszönte a cég munkáját: mint mondta városüzemeltetési feladatokhoz egy régióközpontban már elengedhetetlen, hogy ilyen térképpel rendelkezzen egy város.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_01/digiterkep04.jpg)
Székesfehérvár a közműnyilvántartásban a legfejlettebb technológia birtokosa lett, melynek célja az önkormányzati nyilvántartás gyors, pontos és hatékony kezelése.
Tudta, hogy Székesfehérvár belterülete 4315 hektár, az utcák teljes hossza 339 km, a közműveké pedig 3612km? Ezek az adatok is egy pillanat alatt kiderülnek a város egyesített digitális közműtérképéről.