-
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16. -
Nemzeti konzultáció a magyar érdekek mentén – részvételre kérik a lakosságot
A válságok korában élünk, egymás után vagy egymással egyidőben jelennek meg súlyos konfliktusok a világban. Ilyen helyzetben fontos a gazdasági semlegesség, valamint az, hogy egyetértési pontokat alakítsunk ki és közösen döntsünk a céljainkról – hívták fel a figyelmet Vargha Tamás és Törő Gábor országgyűlési képviselők közös székesfehérvári sajtótájékoztatójukon. A honatyák a nemzeti konzultáción való részvételre kérték a lakosságot.
2024.11.15. -
A Magyar Jelnyelv Napja
A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvényt november 9-én fogadták el. E törvény megszületésének jelentőségét elismerve, e nap emlékére november 9. a magyar jelnyelv napja 2017 óta, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének kezdeményezése nyomán.
2024.11.09.
Egyszer használatos műanyagok és zöld útlevél - fontos változások július 1-től
Július 1-jétől az európai uniós zöld útlevél Magyarországon is hatályba lépett, a tudnivalók részletesen ITT olvashatók.
A zöld útlevél papíralapon a kormányablakokban igényelhető, elektronikusan pedig az ügyfélkapun keresztül. A kártya három okból állítható majd ki: a betegségen való átesettség, negatív PCR-teszt és védőoltás megléte, ezért lesz 3 QR-kód ezeken az igazolványokon.
Július 1-től tilos forgalomba hozni egyes egyszer használatos műanyagokat.
Tilos lesz a műanyag fültisztító pálcika, evőeszköz, tányér, szívószál, italkeverő pálcika, léggömböket tartó pálca és az expandált polisztirolból készült ételtároló edény és italtartó pohár forgalmazása. Szintén tilos könnyű műanyag hordtasak forgalomba hozatala, amelynek falvastagsága 15 mikron és afeletti, a biológiailag lebomló műanyagból készült kivételével.
A Magyar Posta kivezeti szolgáltatási portfóliójából júliustól a címezetlen reklámkiadványok terjesztésének minden típusát, így a kereskedelmi, az ingyenes sajtótermékek és a politikai reklámkiadványok terjesztését is.
Július 1-től indul a vállalkozásokat segítő Széchenyi Kártya újraindítási program is.
A vállalkozások számára 100 millió forintig, kétéves futamidővel, legfeljebb 0,1 százalékos fix kamattal elérhető lesz folyószámlahitel, likviditási hitel 250 millió forintig, hároméves futamidővel, legfeljebb 0,2 százalékos fix kamattal, valamint beruházási hitel 1 milliárd forintig, tízéves futamidővel, legfeljebb 0,5 százalékos fix kamattal.
Fontos változás az is, hogy az áramszolgáltató július 1-től már nem ingyen tárolja a napelemes rendszerek többlettermelését.
Az áramszolgáltató a hálózatba feltöltött energiáért kevesebbet fizet, mint a hálózatból vételezett energiáért számláz.