-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Egyszerűbben pályázhatnak támogatásokra a civil szervezetek
2016. december 1-jével módosult a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos rendelet, amely egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi a civil szervezetek pályázati lehetőségeit. A változásokról Zugor Zsuzsanna, a Fejér Megyei Civil Információs Centrum szakmai vezetője tájékoztatott a Fehérvári Civil Központban.
2016.12.08. 11:18 |
2016. december 1-jével módosult a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos rendelet, amely egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi a civil szervezetek pályázati lehetőségeit. A változásokról Zugor Zsuzsanna, a Fejér Megyei Civil Információs Centrum szakmai vezetője tájékoztatott a Fehérvári Civil Központban.
![](/_user/0/Image/000000Peter2016/december/civil1.jpg)
A NEA a civil önszerveződések működését, a nemzeti összetartozást, valamint a közjó kiteljesedését, illetve a civil szervezetek szakmai tevékenységét támogatja központi költségvetésből. „Az Európai Unió pályázatain kívül a Nemzeti Együttműködési Alap nyújt lehetőséget a civil szervezeteknek arra, hogy mind a működési tevékenységükhöz, mind a szakmai szolgáltatásukhoz támogatást kaphassanak. Az uniós források köre szűkült, és nehézkes a lehívásuk, de a NEA pályázatai minden évben megjelennek, ezzel nyújtva segítséget a nonprofit szervezeteknek.”- mondta Zugor Zsuzsanna szakmai vezető.
A mostani módosítás célja az volt, hogy a pályázati eljárások egyszerűbbé, egyértelművé tételével a támogató, a pályázók és a pályázatokat kezelő szerv számára hatékonyabb együttműködési keretet teremtsen. A módosítással pontosították és kibővítették az értelmező rendelkezéseket. A működési támogatás és a normatív támogatás fogalma elkülönült, valamint az egyéb forrás és saját forrás pontos meghatározása a pályázók számára nyújt segítséget, csökkentve a beérkező pályázatok formai vizsgálata során történő elutasítás kockázatát. Az együttesen benyújtott támogatási igény esetén azok a hazai civil szervezetek, amelyek határon túli társpályázóval közösen nyújtanak be pályázatot, már önállóan is nyújthatnak be támogatási igényt.
Módosult a működési célú pályázatok esetén nyújtható támogatások összeghatára – a 250 000 forintos alsó határ 100 000 forintra csökkent –, valamint a támogatási összeg és a támogatási igény arányának változása (a támogatás összege nem lehet kisebb a civil szervezet által igényelt támogatási összeg egyharmadánál) a támogatások elosztási rendszerét, lehetőségeit bővíti.
A pénzügyi, illetve a szakmai beszámolóban megállapított hiba vagy hiányosság esetén alkalmazott eljárások elkülönülnek ezentúl, az egyes eljárások külön szabályozása hatékonyabb, gyorsabb hiánypótlási szakaszt eredményez a pályázók beszámolási folyamatában. A NEA működési célú és szakmai pályázatai december folyamán kerülnek kiírásra.