-
DON-82 Emlékmenet
A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. -
Valóban megtörtént!
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
2025.01.09. -
Vége a kora tavaszias időnek
Véget ért a kora tavaszias idő, markáns hidegfront hozott változást időjárásunkban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a hideg idő.
2025.01.10. -
Iskolanyitogató foglalkozások
Januárban is folytatódnak az iskolanyitogató foglalkozások. Az év első hónapjában hét helyszínen öt időpontban délutáni játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg leendő iskolájukkal és a tanító nénikkel a nagycsoportos óvodások és szüleik.
2025.01.10.
Egyszülős családokhoz juttatott el adományokat a Vörösmarty Színház
Karácsony közeledtével az Egyszülős Központ - támogatói felajánlásoknak köszönhetően - 200 vidéki és 200 budapesti egyszülős családot lep meg az ünnepekre egyenként 40 ezer forintos ajándékcsomaggal.
Már hagyománynak számít, hogy minden évben karácsonyi adománygyűjtő kampányt indít az Egyszülős Központ, amelynek célja, hogy az ország különböző megyéiben élő, nehéz helyzetű egyszülősök közül legalább 400 család boldogabban tölthesse az ünnepeket. Az ajándékok eljuttatásához segítségre volt szüksége a szervezetnek, ezért ebben az évben „Színházak az egyszülősökért” címmel indítottak kampányt: az Egyszülős Központ karácsonyi nagykövetének kérte fel a megyeszékhelyek színházigazgatóit, akik a saját városukban adják át az összekészített ajándékcsomagokat.
A felkérést kivétel nélkül minden megkeresett színház elfogadta, így minden megyébe eljutnak a csomagok az egyszülős családoknak. A csomagokat tartalma a Henkel Magyarország és a Erste Bank Hungary Zrt. támogatásából álltak össze.
Az Egyszülős Központ "Színházak az egyszülősökért" kampányához való csatlakozást a Vörösmarty Színház is fontosnak érezte. Karácsonyi nagykövetként tíz családhoz juttatták el a felajánlásokat, az ünnepélyes átadása a teátrum kávézójában volt. "Örömmel vállaltuk a feladatot, boldogság számunkra, hogy örömet szerezhetünk a családoknak" - mondta Lőrincz Zsuzsa, a Vörösmarty Színház ügyvezetője a csomagok átadásakor.