Elballagtak városunk végzős diákjai

 A szombati napon eljött hát a búcsú ideje a székesfehérvári középiskolák végzősei számára. A diákok először a Városház téren, a központi ballagáson vettek részt, ahol elbúcsúztak jelképesen Székesfehérvártól. Ez után a közös rendezvény után visszasétáltak az iskolájukba, ahol tanáraiktól és diáktársaiktól vettek búcsút.
2004.05.08. 16:52 |

 A szombati napon eljött hát a búcsú ideje a székesfehérvári középiskolák végzősei számára. A diákok először a Városház téren, a központi ballagáson vettek részt, ahol elbúcsúztak jelképesen Székesfehérvártól. Ez után a közös rendezvény után visszasétáltak az iskolájukba, ahol pedig tanáraiktól és diáktársaiktól vettek búcsút.

 Már kora reggel zúgott a város a ballagásra készülő diákoktól illetve szüleiktől, akik még az utolsó simításokat végezték a ballagási ebéddel kapcsolatban vagy csak a csokrokért mentek. A Központi ballagás fél kilenckor kezdődött a városháztéren, ahol Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere búcsúztatta őket. A polgármester úr értékelte az elmúlt évet, illetve bíztatta a fiatalokat: ha más városban is tanulnak tovább, akkor is emlékezzenek mindig Székesfehérvárra, mint felnevelő városukra, ami visszavárja őket.
 A központi búcsúztatás után minden osztály visszament az iskolájába, ahol már a szülők és rokonok népes hada várta őket szebbnél szebb virágcsokrokkal. Kisebb pihenő után pedig saját iskolájuk is elballagtatta őket, sok sikert kívánva az Élethez.

 A szép ballagási ünnepségeknek már vége. Viszont ne felejtse el senki, hogy ezzel még csak a „szorgalmi” időszak zárult le, a retteget írásbeli érettségire hétfőn és kedden kerül sor, a szóbeli pedig még a jövő zenéje. Sok sikert mindenkinek!

 A kéttannyelvű gimnáziumokban azonban már tegnap bizonyították 4 év alatt megszerzett tudásukat a diákok. A ballagás után hétfőn magyarból, kedden pedig matematikából érettségiznek a középiskolások.
 
 A kéttannyelvű gimnáziumokban tegnap reggel elkezdődött az érettségi a c típusú írásbeli nyelvvizsgákkal. A többi gimnáziumban és szakközépiskolában ma és holnap a ballagást tarják, és hétfőn kezdődnek a vizsgák - a szokásoknak megfelelően - magyar nyelv és irodalomból. Idén több mint 96 ezren érettségiznek, ebből 77 ezren nappali és több mint 19 ezren esti, illetve levelezős tanulók. Jövőre változik a vizsgarendszer, a kétszintű érettségi egyben a felvételit is helyettesíti.