-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Rongálás a Herosz területén
Voltak akik az ingyen fesztiválozás reményében a menhelyen keresztül próbáltak bejutni a Fezenre, kárt téve ezzel több kapuban és kerítésben.
2024.08.06. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06.
Élőben a forradalom eseményei Székesfehérváron
A hagyományokhoz hűen méltó módon, koszorúzásokkal, Városház-téri sokadalommal és hivatalos ünnepi ceremóniával ünneplik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit Székesfehérváron. A programok holnap kezdődnek, és pénteken zárulnak. Mint minden nagyszabású városi eseményen, így ezúttal is számítani kell forgalomkorlátozásokra, időszakos útlezárásokra.
Részletes program a cikkben!
2013.03.12. 10:35 |
A hagyományokhoz hűen méltó módon, koszorúzásokkal, Városház-téri sokadalommal és hivatalos ünnepi ceremóniával ünneplik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit Székesfehérváron. A programok holnap kezdődnek, és pénteken zárulnak. Mint minden nagyszabású városi eseményen, így ezúttal is számítani kell forgalomkorlátozásokra, időszakos útlezárásokra.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/marcius/marc15_05.jpg)
Az elmúlt két év sikereire és az óriási érdeklődésre való tekintettel idén is élő tömegjelenetekkel idézik fel a forradalom és szabadságharc eseményeit. 9.00 és 10.00 óra között a Fehérvári Huszárok lovasbemutatójára várják az érdeklődőket a Petőfi tér melletti parkban, ezzel párhuzamosan pedig a korhű József-napi vásár megnyitásával elkezdődnek a Városház téri programok is. Új elemként idén elkészítik a forradalom cipóját, melynek során a sütés teljes folyamatát figyelemmel kísérhetik az érdeklődők, és várható huszáravatás is. Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzatának közös, március 15-i hivatalos ünnepsége 10.30 órakor kezdődik, fiatal színjátszók keltik életre a forradalmi helyszíneket és eseményeket, ünnepi köszöntőt mond dr. Cser-Palkovics András polgármester és Törő Gábor megyei elnök, majd felvonulás indul az Oskola utcán át a Fekete Sas Szállóig, ahol koszorúzásra kerül sor. Kedvezőtlen időjárás esetén a gyerekeknek szóló programokat a Hiemer-ház Lovagtermében és udvarán rendezik meg.
MÁRCIUS 13. SZERDA
15.00 Kegyeleti utcai futás és gyaloglás próba a Halesz parkban
MÁRCIUS 14. CSÜTÖRTÖK
9.00 Jubál Károly emléktábla (Jókai u.)
Házigazda: Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
9.00 Halesz parki ‘48-as emlékmű
Házigazda: Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola
9.00 Bem József tábornok mellszobra (Farkasvermi út)
Házigazda: Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti Tagintézménye
10.00 Petőfi Mozi
Házigazda: Belvárosi I. István Középiskola
10.00 Rónai Jácint emléktábla (Ady E. u. )
Házigazda: Vasvári Pál Általános Iskola Városi Levéltár
Székesfehérvári Városszépítő- és Védő Egyesület
11.00 Fekete Sas Szálló (Ady E. u. )
Házigazda: Ciszterci Szent István Gimnázium
11.00 Petőfi szobor (Petőfi tér)
Házigazda: Vasvári Pál Gimnázium
12.00 Pelikán Udvar (Kossuth u.)
Házigazda: Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
Vörösmarty Színház
12.00 Kodolányi János Főiskola (Szabadságharcos u.)
Házigazda: Kodolányi János Főiskola Kodolányi János Középiskola és Kollégium
MÁRCIUS 15. PÉNTEK
9.00 Ünnepi közgyűlés a Megyeháza Dísztermében
Fejér Megye Díszpolgára kitüntető cím, valamint a Fejér Megyei Közgyűlés által alapított díjak átadása
Ünnepi köszöntőt mond és a kitüntetéseket
átadja: Törő Gábor a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
9.00-10.00 Fehérvári Huszárok lovasbemutatója a Petőfi tér melletti parkban (Sütő u.)
9.00 Korhű „József-napi vásár” a Városház téren
10.30 A március 15-ei forradalom eseményeinek megelevenítése fiatal színjátszók közreműködésével a Városház téren
Ünnepi köszöntőt mond: Törő Gábor a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere
Közreműködők: a Helyőrségi Zenekar és a Fehérvári Huszárok Egyesülete
A köszöntők után koszorúzás a Fekete Sas Szállónál (Ady E. u.)
|
A történelmi eseményekhez kapcsolódó székesfehérvári programok március 13-án, szerdán elkezdődnek. A Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség és a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének Fejér Megyei Szervezete, illetve a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportirodájának közös rendezésében 15.00 órától indul a hagyományos kegyeleti utcai futás és gyaloglás a Halesz-parkban. A nemzeti ünnepre való tekintettel a táv stílszerűen 1848 méter. A futásra megyei általános és középiskolák, felsőoktatási intézmények tanulói, hallgatói nevezhetnek, illetve külön mezőnyben indulhatnak a felnőttek, a seniorok és a nyugdíjasok. A szervezők – mint minden évben – ezúttal is több száz résztvevőre számítanak.
Március 14-én, csütörtökön a székesfehérvári iskolák emlékeznek a forradalom és szabadságharc eseményeire. 9.00 órakor a Jubál Károly emléktáblánál a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, a Halesz-.parki ’48-as emlékműnél pedig a Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola szervez koszorúzást, Bem József tábornok mellszobránál pedig Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti Tagintézménye lesz a házigazda. 10.00 órakor két helyszínen, a Petőfi Mozinál és a Rónai Jácint emléktáblánál lesz ünnepség, az előbbinél a Belvárosi I. István Középiskola, az utóbbinál pedig a Vasvári Pál Általános Iskola, a Városi Levéltár és a Székesfehérvári Városszépítő- és Védő Egyesület emlékezik a forradalmi eseményekre. A Ciszterci Szent István Gimnázium 11.00 órakor a Fekete Sas Szállónál ünnepel, a Petőfi szobornál pedig a Vasvári Pál Gimnázium lesz a házigazda. 12.00 órakor a Pelikán Udvarban a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Vörösmarty Színház közös ünnepségével, a Kodolányi János Főiskola Szabadságharcos úti főépületében pedig a főiskola és a Kodolányi János Középiskola és Kollégium megemlékezésével érnek véget az események.
Március 15-én 9.00 órakor a Fejér Megyei Önkormányzat ünnepségével kezdődnek az események, a Megyeháza Dísztermében Törő Gábor, a Megyei Közgyűlés elnöke mond köszöntőt, valamint átadják a Fejér Megye Díszpolgára kitüntetést és a Megyei Közgyűlés által alapított díjakat.
Az ünnepségekhez kapcsolódóan a város több pontján forgalomkorlátozásokat, időszakos útlezárásokat vezetnek be. Szerdán 22.00 órától pénteken 15.00 óráig mindkét oldalon lezárják az Ady Endre utcai parkolókat a Jókai utca és Fő utca közötti szakaszon. Szerda 22.00 óra és csütörtök 10.00 óra között nem használhatják az autósok a Jókai utcai parkolókat az Ady Endre utca és a Jókai utca 12. között. A Petőfi utcai parkolókat a Kossuth utca és Arany János utca között mindkét oldalon lezárják március 13-án 22.00 órától március 14-én 12.00 óráig. A Pelikán udvarba március 14-én 07:00 órától 17:00 óráig nem hajthatnak be az autósok.