-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Elektronikusan is letiltható áprilistól a személyi adatok kiadása
Áprilistól az ügyfélkapu-regisztrációval rendelkező felhasználók interneten tilthatják meg, hogy a központi személyiadat- és lakcímnyilvántartásban szereplő adataikat harmadik fél marketing célokra megvásárolhassa. Az állampolgárok személyi adatait és lakcímét a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala kezeli. A jogszabályok értelmében a nyilvántartásból harmadik fél marketing célokra megvásárolhatja azoknak az állampolgároknak az adatait, akik ezt előzőleg nem tiltották meg.
2006.04.12. 07:33 |

Az adatok kiadását eddig személyesen vagy meghatalmazott képviselő útján, illetve ajánlott levélben lehetett megtiltani a lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes helyi nyilvántartási szervnél vagy a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalnál.
Interneten is letiltható a személyes adatok kiadása
Áprilisban új szolgáltatás indult a Kormányzati Portálon: ügyfélkapu-regisztrációval rendelkező felhasználóink bejelentkezés után a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény rendelkezéseinek megfelelően megtilthatják személyes adataik kiadását. A tilalom nem vonatkozik a kötelezően előírt adatszolgáltatások teljesítésére (pl.: adóigazgatás, honvédelmi nyilvántartás, ingatlan-nyilvántartás), és nem érinti a törvényben, nemzetközi szerződésben vagy viszonosság alapján előírt kötelező adatszolgáltatásokat.
A tiltás természetesen vissza is vonható. Az adatok elektornikus letiltásához, illetve a tiltás visszavonásához az Ügyfélkapu használatához szükséges bejelentkezőnéven és jelszón kívül szükség van a 11 jegyű személyi azonosító számra, amely a lakcímkártyán szerepel.