-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Életre kel a középkor Székesfehérvár szívében
Hagyományőrző harcosok, óriásbábok, gólyalábasok, tűzzsonglőrök és boszorkányok töltik meg Fehérvár belvárosát szombat reggeltől. A Székesfehérvári Királyi Napok keretében a történelmi fesztivál három napon keresztül zajlik. A középkori utazásra minden érdeklődő családot szeretettel várnak!
2016.08.11. 15:04 |
Hagyományőrző harcosok, óriásbábok, gólyalábasok, tűzzsonglőrök és boszorkányok töltik meg Fehérvár belvárosát szombat reggeltől. A Székesfehérvári Királyi Napok keretében a történelmi fesztivál három napon keresztül zajlik. A középkori utazásra minden érdeklődő családot szeretettel várnak!
A Székesfehérvári Királyi Napok péntek este indul és egészen augusztus 21-ig tart. A sokszínű ünnepi programsorozat része az a háromnapos középkori fesztivál, ami augusztus 13-tól 15-ig, azaz szombattól hétfőig zajlik. Így a hétvégén a Belvárosba látogatókat igazi középkori hangulat fogja várni. A különböző interaktív programok több helyszínen zajlanak majd. A Zichy ligetet a hagyományőrző íjászok, illetve a gyalogos harcosok veszik birtokba. A bemutatók és a látványos ütközetek során mindenki bepillantást nyerhet abba, a középkorban milyen fegyvereket használtak a katonák, és hogyan is zajlottak a vitézi gyakorlatozások. Sőt, még a tábori élet gasztronómiája is feltárul az érdeklődők előtt.
A Jávor Ottó tér a lódobogástól lesz hangos, hiszen a lovas hagyományőrző csapatok itt fognak letáborozni. Felfedik az egykori harcos élet rejtelmeit. Lesznek lovas, madarász és vadász bemutatók, miközben a legbátrabbak saját maguk is kipróbálhatják magukat lóháton. Az Országzászló téren többfunkciós közösségi játszóház várja majd a gyerekeket, különböző megoldandó feladatokkal, valamint kézügyességet igénylő foglalkozásokkal. Lehet majd ékszert készíteni, hímezni, de még íjászkodni és vívni is. Felállításra kerül két vár is, ahol akadálypálya, zászlófelvonás és sárkányvadászat lesz.
A Mátyás király-emlékműnél középkori koncertek csendülnek fel, míg a Bartók Béla téren kicsiknek szóló mesék. A Városház téren bábelőadásokat, valamint a gólyalábasok komédiáit tekinthetjük meg. A hétvégén életre kelnek az óriásbábok is, akik a Fő utca több pontjáról indulva vonulnak a Mátyás király-emlékműhöz, ahol minden nap 15 és 19 órakor mesélnek életükről és udvartartásukról. A Ciszter templom mellett, a Szent János köz a boszorkányok sikátorává válik, ahol a főszerep a mágiáé lesz. Bosziseprűk, jóslás, bájital-keverés és egérjósda várja kicsiket és nagyokat egyaránt.
A Városház téren az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a középkori piac és a vásári forgatag elevenedik majd meg. A Szabad Színház utcaszínházi produkciókkal kelti életre egy középkori falu életét, miközben a Jancsárkert korhű helyi termelői piaca is várja a látogatókat. Esténként, sötétedés után a tüzek terére, vagyis a Hotel Magyar Király előtti térre várnak mindenkit a szervezők, ahol tűzzsonglőr bemutató és akrobatikus tűztánc-show lesz. A múltat megidéző fesztivál programja igazán érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik. Az összes helyszín ingyen látogatható, ahova mindenkit szeretettel várnak!