Elfogták éjszaka a benzintolvajokat a Köfémen

 Éjszaka 02 óra 20 perckor érkezett a bejelentés a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére, hogy Székesfehérváron a Köfém lakótelepen egy parkoló személygépkocsiból üzemanyagot próbálnak meg leszívni ismeretlenek. A két elkövetőt az autó tulajdonosa zavarta meg a bűncselekmény elkövetése közben, majd hívta a 107-et. A rendőrök még éjjel elfogták az elkövetőket.
2010.01.29. 08:16 |
 Éjszaka 02 óra 20 perckor érkezett a bejelentés a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére, hogy Székesfehérváron a Köfém lakótelepen egy parkoló személygépkocsiból üzemanyagot próbálnak meg leszívni ismeretlenek. A két elkövetőt az autó tulajdonosa zavarta meg a bűncselekmény elkövetése közben, majd hívta a 107-et.
 
A sértett az ügyeletesnek azt is elmondta, hogy az elkövetők egy sötét színű autóval menekültek el a helyszínről. A járőrök azonnal a helyszínre siettek, majd annak közelében ellenőrzés alá vontak egy Peugeot gépkocsit, amit egy 20 éves fehérvári fiatalember vezetett. Az intézkedés során az autóból két benzines kanna, kesztyű, csavarhúzó, valamint egy cső került elő, és a gépkocsiban erős benzinszag érződött. A férfit a rendőrök előállították a kapitányságra, majd nem sokkal később 18 éves szintén fehérvári társa is előállításra került lakásáról. A két személy gyanúsított kihallgatása jelenleg is folyamatban van.