"Élhető közösségi tereink" - tanácskozás a Bőrgyárban

 Székesfehérvár Polgármesteri Hivatalának Közművelődési Irodája, az Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, valamint a Fejér Megyei Népművelők Egyesülete közösen rendezi meg május 27-én az 'Élhető közösségi tereink' című konferenciát a székesfehérvári Bőrgyárban. Az előadássorozatra építészek, mérnökök, önkormányzati tisztségviselők, településfejlesztők, közművelődési, kulturális szakemberek, civil szervezetek jelentkezését várják.
2008.05.20. 23:04 |
 Székesfehérvár Polgármesteri Hivatalának Közművelődési Irodája, az Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, valamint a Fejér Megyei Népművelők Egyesülete közösen rendezi meg május 27-én az 'Élhető közösségi tereink' című konferenciát a székesfehérvári Bőrgyárban. Az előadássorozatra építészek, mérnökök, önkormányzati tisztségviselők, településfejlesztők, közművelődési, kulturális szakemberek, civil szervezetek jelentkezését várják.



„EGY VÁROS FELELÕSSÉGE”

ÉLHETÕ KÖZÖSSÉGI TEREINK

Időpont: 2008. május 27. (kedd) délelőtt 9.30 órára

Helyszín: Bőrgyár Székesfehérvár, Tobak u. 27.

 Mindinkább fontos kérdés lesz sokunk számára, hogy a hely, ahol élünk, mit mutat föl magából, milyen belülről nézve, milyennek látjuk mi, az ott lakók, és milyen képet mutat az odalátogató, vagy a kíváncsi turista számára. A város minden lakójának fontos, hogy megtalálja azt a közös helyet, azt a teret, vagy azt az intézményt, ahol otthonosan érezheti magát, ahol a barátai, a hozzá hasonló társai vannak, ahol letelepedhet egy padra, kiülhet egy teraszra, egy térre, beülhet egy kávézóba vagy egy olvasóterembe.

 A május 27-ei tanácskozáson alkalmunk lesz nekünk is elgondolkodni azon, hogy hol élünk, milyen városban, hogyan viszonyulunk mi, városlakók városunkhoz, annak tereihez, épületeihez, intézményeihez. Mit teszünk mi, és mit tesznek az építészek, a város döntéshozói azért, hogy jól érezhessük magunkat lakóhelyünkön. 

 Előadóink segítségével választ keresünk például azokra a kérdésekre, jelenségekre is, hogy mitől válik otthonossá, bensőségessé egy tér, egy városrész, milyen funkciója, üzenete lehet egy térnek, egy intézménynek, mi kell ahhoz, hogy megteljen erővel, élettel, mitől válik belakottá, közösségivé. Melyek azok a látható és láthatatlan rejtélyek, térformáló, téralakító erők, amelyek személyessé, szerethetővé teszik tereinket, intézményeinket, közös helyeinket.

 Ilyen és ehhez hasonló dolgokról beszélgetünk a Bőrgyárban, a tanácskozás első részében 9.30 és 15 óra között. Majd folytatjuk a beszélgetést délután az Öreghegyi Közösségi Házban, ahol megnézzük Andreas Fogarasi képzőművész Kultúra és szabadidő című Velencei Biennálén bemutatott filmjét.

Bővebb információ: Öreghegyi közösségi Ház, Barta Tamás igazgató, mobil: 06 20 201 4492, e-mail:barta.tamas@okh.hu

Fejér Megyei Népművelők Egyesülete, Bóka Mária egyesületi elnök, mobil: 06 30 291 6345, e-mail: bokamari@gmail.com

A konferencia részletes programja

9.30 Köszöntő: Pénzes Mihály alpolgármester úr

Előadások:

A város és terei: köz- és magánterek, lokális terek, szubkultúrák

A. Gergely András kulturális antropológus, az MTA PTI Etnoregionális és Antropológiai Kutatóközpont igazgatója

(Meg)élhető tereink – Várostérkép a fejünkben

Mester Tibor tanársegéd, kulturális antropológus, a Pécsi Tudományegyetem oktatója

Megvalósult közösségi(?) tereink

Vukoszávlyev Zorán építészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa

Egy város felelőssége a közösségi terek kialakításában

Fedor Vilmos Miskolc város alpolgármestere

12.30 – 13.00 Büfé ebéd

Nagy tér, nagy ötlet? – Transzformált ipari épületek

Szépvölgyi Viktória építészkritikus, az Octogon lap főmunkatársa

Tervek a fiókból – Kerekasztal-beszélgetés a megvalósult és meg nem valósult tervekről, Székesfehérvár köztereiről, belső tereiről.

Meghívott vendégeink: Lőrincz Attila, Schulcz István, Csutiné Schleer Erzsébet építészek, a Fejér Megyei Építész Kamara tagjai

Kiállítások:

Gyár-művészet (Trafó, APA, Wax, régi Bőrgyár )
Ipari épületek átalakítása kulturális, művészeti célra – Kovács Milán fotókiállítása

Tervek a fiókból Fehérvárnak
Székesfehérvári meglévő tervek az intézmények átalakítására, felújítására (Öreghegyi Közösségi Ház, Felsővárosi Közösségi Ház, Gárdonyi Géza Művelődési Ház, Petőfi Mozi, Megyei – Városi Könyvtár, Levéltár, Konferencia központ)

15.00 Indulás az Öreghegyi Közösségi Házba

Ilyen lett volna – Az Öreghegyi Közösségi Ház megtekintése. A Közösségi Házhoz erre az alkalomra (a 10 éve készült tervek alapján) hozzáépítik 1:1 arányban az elképzelt bővítést, könnyűszerkezetes formában.

Kultúra és szabadidő – Andreas Fogarasi képzőművész Velencei Biennálén bemutatott filmjének vetítése.

A vetítés kapcsán Közösségi terek, művelődési házak, könyvtárak a kulturális korlátok, hátrányok lebontásáért témában beszélgetés Mók Ildikóval, a Magyar Művelődési Intézet Közép-dunántúli Regionális Programok mb. főosztály-vezetőjével.

17.00 A tanácskozás közös összegzése. Zárszó