-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Elhunyt Nádasdy Ferenc, a történelmi Nádasdy család utolsó leszármazottja
Hosszú betegség után, életének 76. évében elhunyt Nádasdy Ferenc. A szomorú hírt a Nádasdy Alapítvány kuratóriuma közölte. Nádasdy Ferenc a történelmi Nádasdy család utolsó leszármazottja és a nádasdladányi kastély építőjének dédunokája volt. Az ő közreműködésével kezdődhetett meg a kastély és környezetének felújítása. Nádasdy Ferenc búcsúztatásáról a későbbiekben gondoskodnak.
2013.01.17. 11:53 |
Hosszú betegség után, életének 76. évében elhunyt Nádasdy Ferenc. A szomorú hírt a Nádasdy Alapítvány kuratóriuma közölte. Nádasdy Ferenc a történelmi Nádasdy család utolsó leszármazottja és a nádasdladányi kastély építőjének dédunokája volt. 1937 július 1-jén született Budapesten. Nádasdy Ferenc búcsúztatásáról a későbbiekben gondoskodnak.
Édesapja fiatalon elesett a második világháborúban, így Ferencet és két testvérét az özvegy édesanya nevelte tovább. Nádasdy Ferenc egyetemi tanulmányait Magyarországon megakadályozták, így 1956-ban Ausztriába, majd Kanadába emigrált. 11 évvel később tért vissza először Magyarországra, majd 1998-ban végleg hazatelepült Kanadából.
A művészeteket, a környezet- és természetvédelmet támogató Nádasdy Alapítvány és Nádasdy Akadémia létrehozása az ő nevéhez fűződik. Ugyancsak az ő közreműködésével kezdődhetett meg a nádasdladányi Nádasdy kastély és környezetének felújítása. A 2009-2010-es években végzett nagyszabású beruházás fontos szerepet játszott Székesfehérvár és környéke kulturális és szellemi életének, valamint turizmusának fellendítésében.