Elindult a Kodolányi János Főiskola Alumni közösségi portálja

 A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében közel 200 millió forintos hallgatói és intézményi szolgáltatás-fejlesztési projekt zajlik a Kodolányi János Főiskolán. A fejlesztéseknek köszönhetően indult el a Kodolányi komplex pályakövetési rendszere is. Az alumni.kodolanyi.hu címen elérhető, uniós forrásból megvalósult rendszer még inkább elősegíti, hogy az intézmény az egykori hallgatókkal intenzívebb kapcsolatot tartson fent.
2011.07.13. 13:11 |
 A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében közel 200 millió forintos hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztési projekt zajlik a Kodolányi János Főiskolán. A fejlesztéseknek köszönhetően indult el a Kodolányi komplex pályakövetési rendszere is. Az alumni.kodolanyi.hu címen elérhető, uniós forrásból megvalósult rendszer még inkább elősegíti, hogy az intézmény az egykori hallgatókkal intenzívebb kapcsolatot tartson fent.
  
Az Alumni közösségi rendszer mindemellett a főiskolán végzett, illetve jelenlegi hallgatók, oktatók közötti információcserének, a kapcsolatok ápolásának, építésének is helyet biztosít, de a tagok karrierjének egyengetésére is alkalmas. A főiskola jelenlegi diákjainak is számos szolgáltatást nyújt a Facebook integrált portál, segítségével gyakorlati helyeket, céges ösztöndíjakat találhatnak, K+F együttműködésekben vehetnek részt. 
 
Az Alumni rendszer hivatalos bemutatójára az Öregdiákok részére szervezett első Alumni találkozón került sor június 24-én, a Siófoki Oktatási Központban. A rendezvényen a Kommunikáció és Médiatudományi, Angol, Francia, Német Tanszék öregdiákjai hosszú évek után találkozhattak ismét volt csoporttársaikkal, tanáraikkal. A nyár során a többi tanszéken diplomát szerzett volt diákok három rendezvényen eleveníthetik fel főiskolás élményeiket, vehetik fel újra a kapcsolatot iskolatársaikkal.

Közélet

  1. Lakossági fórum az Öreghegyen

    Az október 1-jén kezdődött önkormányzati ciklus első lakossági fórumát tartották kedden kora este az Öreghegyi Közösségi Házban. Megköszönte az elmúlt 30 év bizalmát Horváth Miklós Csaba az Öreghegy déli részének és Kisfaludnak az önkormányzati képviselője, de a fórumon már Róth Péter önkormányzati képviselő jegyzetelte a városrésszel kapcsolatos lakossági jelzéseket. 

    2024.10.01.
  2. Lakó-pihenő övezet!

    Kevesen tudják, vagy tudják, hogy a lakó-pihenő övezetekben azon túl, hogy a megengedett maximum sebesség 20 km/óra, az egyenrangú kereszteződésekben a jobbkéz-szabály érvényes, nem lehetséges az átmenő forgalom és maximum 3.5 tonnás járművek hajthatnak be ezekbe az övezetekbe. Az úttesten gyalogosok is közlekedhetnek, akár a járművek forgalmának kismértékű, indokolt zavarásával is.

    2024.10.01.
  3. Október 4-én alakuló közgyűlés

    Fontos egyeztetések zajlottak az elmúlt napokban, ennek köszönhetően körvonalazódott az új, október 4-én megalakuló fehérvári képviselő-testület struktúrája. Négy alpolgármesterrel és négy bizottsággal jöhet létre az új képviselő-testület.

    2024.10.01.
  4. Térségi gondolkodás jön?

    A partnerség és a térségi együttműködések fontosságára hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor a Helyi Önkormányzatok Napján Székesfehérváron. 2000 óta elismerések és kitüntetések átadásával ünnepeljük a Helyi Önkormányzatok napját szeptember 30-án.

    2024.10.01.