"Elindultunk egy közös úton - a polgármesteri munkát szeretném folytatni"

 "Immár az is hivatalossá vált, hogy jómagam a polgármesteri munkát szeretném folytatni, és ehhez kérem majd ősszel a bizalmat a fehérváriaktól!" – írta kedden délelőtt Facebookos profilján dr. Cser-Palkovics András polgármester. Mínt fogalmazott "Úgy érzem, hogy elkezdtünk egy közös munkát, elindultunk egy közös úton, amelyen szeretném, ha végig tudnánk menni."
2013.12.10. 10:27 |
 Az elmúlt napokban a Fidesz Országos Választmánya döntött az országgyűlési képviselőjelöltekről: a két székesfehérvári körzetben Vargha Tamás és Törő Gábor indul a mandátumokért, remélem sikerrel. Ebből immár az is hivatalossá vált, hogy jómagam a polgármesteri munkát szeretném folytatni, és ehhez kérem majd ősszel a bizalmat a fehérváriaktól! – írja Facebookos profilján dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Fotó: www.facebook.com/cserpalkovicsandras
Úgy érzem, hogy ezzel a döntésemmel itt a városban senkinek sem okozok meglepetést, hiszen erről már eddig is több helyen nyilatkoztam. Úgy gondolom, hogy az eddigi tevékenységemből is ez a döntés következett. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a székesfehérváriak jóvoltából ennek a csodálatos városnak a polgármestere lehettem 2010-ben. Úgy érzem, hogy elkezdtünk egy közös munkát, elindultunk egy közös úton, amelyen szeretném, ha végig tudnánk menni. Mindig hangsúlyoztam azonban, hogy ez a szolgálat nem egy emberes feladat. Ehhez a munkához - ahogy eddig, úgy a jövőben is - csapat kell. A polgármester a csapatkapitány, viseli a felelősséget a városért, de helyben, parlamenti illetve kormányzati szinten is szüksége van támogatásra és segítő együttműködésre. Szerencsés vagyok, hiszen minden szinten érzem ezt a támogatást. Célom az, hogy ez a város, ahol élünk, újra arra a helyre kerüljön, amelyre történelmi jogán, de a jelen teljesítménye alapján is hivatott. Legalább ennyire fontosnak tartom azonban azt is, hogy közösségként erősebbé tudjunk válni! Legyenek közös céljaink, és azokért képesek legyünk közösen fellépni, tenni! Dolgozunk, tehát minden bizonnyal időnként hibázunk is, remélem azonban, hogy összességében nem eredménytelen ez a munka, látják és támogatják a törekvéseinket a székesfehérváriak. Én ezt a támogatást kérem majd Önöktől a következő évekre is!