-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Elismerés a Széna Téri Iskolának a Műcsarnoktól a városszépítésért
Városszépítő tevékenységéért kapott elismerést a Széna Téri Általános Iskola a Műcsarnoktól. Az iskola előtt található történelmi emlékfalat tavaly októberben adták át, az alkotás elkészítését a Városgondnokság és a terület korábbi önkormányzati képviselője, Orosz István is támogatta. Az úgynevezett pengefalon két várkapitányt, Varkocs Györgyöt és Wathay Ferencet, köztük a város címerét ábrázolták, hogy velük emlékeztessenek Székesfehérvár jeles történelmi múltjára.
2011.06.21. 08:32 |
Városszépítő tevékenységéért kapott elismerést a Széna Téri Általános Iskola. Az intézmény közelében, ősszel átadott úgynevezett pengefalra a diákok táblajátékot festettek. Tevékenységüket oklevéllel díjazta a Műcsarnok.
Az iskola előtt található történelmi emlékfalat tavaly októberben adták át, az alkotás elkészítését a Városgondnokság és a terület korábbi önkormányzati képviselője, Orosz István is támogatta. Az úgynevezett pengefalon két várkapitányt, Varkocs Györgyöt és Wathay Ferencet, köztük a város címerét ábrázolták, hogy velük emlékeztessenek Székesfehérvár jeles történelmi múltjára.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/junius/penge01.jpg)
Az alkotó tevékenységet idén májusban tovább folytatták a felső tagozatos diákok, a fal intézmény felöli oldalára táblajátékot festettek Bánkuti Gábor rajztanár vezetésével. A tanulók által szívesen használt alkotást az iskola benevezte a budapesti Műcsarnok "Fesd át a szürke falat! Tedd színesebbé a környezetedet!" című pályázatára. A fehérvári diákok munkájukért elismerő oklevelet vehettek át, az alkotásukról készült anyagot a Múzeumok Éjszakája budapesti rendezvényéig, június 24-ig lehet megtekinteni a Műcsarnokban.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2010/szeptember%20vegetol/fal2.jpg)
A történelmi emlékfalon két törökverő várkapitány, Varkocs György és Wathay Ferenc grafikus ábrázolása elevenedik meg. A két hős között látható Székesfehérvár Megyei Jogú Város címere, felül pedig egy latin felirat, "Tibi gloria nobis exemplum", melynek magyar fordítása "Tied a dicsőség, mienk a példa", amely a címer alatt látható.