Elkészültek az óriásbábok kellékei - befejeződött a színház alkotótábora

2014-ben Szent László koronázása elevenedik majd meg a Nemzeti Emlékhelyen. A Vörösmarty Színház alkotótáborában, az Öreghegyi Közösségi Házban olyan óriásbábok készültek, melyek Szent Lászlóhoz köthetők. A diákok öt új óriásbábot készítettek, így Szent Lászlóval, I. Gézával, Szent Salamon királlyal, valamint Szent László feleségével, Adelhaiddal és lányukkal, Piroskával bővül a történelmi személyek panteonja.
2014.06.13. 11:56 |
2014-ben Szent László koronázása elevenedik majd meg a Nemzeti Emlékhelyen. A Vörösmarty Színház alkotótáborában, az Öreghegyi Közösségi Házban olyan óriásbábok készültek, melyek Szent Lászlóhoz köthetők. Összesen öt nagy báb készült Somogyi Győző tervei alapján és öt általános iskola diákjai vettek részt az alkotás folyamatában.
KÉPGALÉRIA
Befejeződött a Vörösmarty Színház bábkészítő tábora az Öreghegyi Közösségi Házban, az elkészült alkotások Székesfehérvár polgármestere is megtekintette. A diákok öt új óriásbábot készítettek, így Szent Lászlóval, I. Gézával, Szent Salamon királlyal, valamint Szent László feleségével, Adelhaiddal és lányukkal, Piroskával bővül a történelmi személyek panteonja. Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti vezetője elmondta, hogy idén 11 óriásbáb látható majd a történelmi felvonuláson. A bábok ruházatának díszeit öt iskola diákjai készítették.Matuz János kiemelte, hogy a fiatalok, gyerekek szorgalmas munkával rakták össze a "nagy gondolatot". Hozzátette, hogy a gyerekek nemcsak munkájukkal írtak történelmet, hanem azzal is, hogy élményként vihetik magukkal a táborban lezajlott eseményeket.
A táborzáróra ellátogatott Székesfehérvár polgármestere is, aki köszönetet mondott a diákoknak, hogy vállalkoztak erre a feladatra."Szeretnénk városon belül és kívül is egyértelművé tenni, hogy Fehérvár Magyarország történelmi fővárosa. Büszkék lehettek arra, hogy többezer ember láthatja majd a bábokat, amelyek létrehozásában ti is részt vettetek." - emelte ki dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki arról is biztosította a tábor résztvevőit, hogy jövőre is lesz feladatuk, mert a következő évben is megrendezik majd a szertartás-játékokat.