-
Waiting Room az MC-ben
Harmadik alkalommal koncertezik a Museum Café udvarán a Waiting Room. A két éve alakult, öt, tősgyökeres fehérvári fiatal alkotta együttes vendégeként az esten fellép az egy5egy zenekar augusztus 4-én, vasárnap 18 órától.
2024.08.02. -
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Vitrin kiállítás a Fő utcán
Dániel Mária Magdolna fotográfus műveiből nyílt tárlat csütörtök délután. A Fő utca 3 szám alatt található vitrin kiállítást 2 hónapon keresztül láthatják az érdeklődők.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31.
Elkezdődtek a 6. Székesfehérvári Református Napok
Az emlékévhez kapcsolódva elkezdődtek a 6. Fehérvári Református Napok, amelynek keretében felavatták a Széchényi úti templom megújult udvarát és díszkútját. Az áldás után a templomban az érdeklődők többek között egy olyan előadást hallgathattak meg, amely Szent István intelmeinek és a Szentírásnak a kapcsolatát vizsgálta.
2013.10.12. 10:06 |
Az emlékévhez kapcsolódva elkezdődtek a 6. Székesfehérvári Református Napok, amelynek keretében felavatták a Széchényi úti templom megújult udvarát és díszkútját. Az áldás után a templomban az érdeklődők többek között egy olyan előadást hallgathattak meg, amely Szent István intelmeinek és a Szentírásnak a kapcsolatát vizsgálta.
![](/_user/0/Image/0000Tundi_2013/oktober/refnagy2.jpg)
Somogyi László református lelkész elmondta, örömmel vették birtokba az megszépült templomudvart és kutat, amelyek egy-egy szimbólumot testesítenek meg, hiszen a víz által teremtette Isten a világot, és az udvar, mint tornác, az Úr népének találkozóhelye. Az ünnepélyes avatót követően a templomban egy komolyzenei blokk követett. Ezután az érdeklődők Dr. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorának előadását hallgathatták meg „Az állam az újszövetségben” címmel, amely Szent István intelmeinek és a Szentírásnak a kapcsolatát vizsgálta. A rendezvényen Cser-Palkovics András polgármester is részt vett.
![](/_user/0/Image/0000Tundi_2013/oktober/refnagy1.jpg)
Október 12-én és 13-án tovább folytatódnak a programok. A látogatók többek között megnézhetik a református Olajfa óvoda és Talentum általános iskola tanárainak, diákjainak műsorát és Molnár Molnár Róbert a Szeged melletti Kübekháza polgármesterének, egykori parlamenti képviselőnek a hit-politika-közélet témakörében tartott elmélkedését, valamint megtekinthetik Matyi József fafaragó művész tárlatát tekinthetik meg a gyülekezeti házban. A rendezvényre a szervezők nemcsak a reformátusokat várják.