-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Elkezdődik a rekortán futópálya építése a Haleszban
![Elkezdődik a rekortán futópálya építése a Haleszban](/_upload/images/news/59323/halesz-7.jpg)
A székesfehérvári szabadidő-sportolók hamarosan újabb rekortán burkolatú pályán futhatnak: a Haleszban elkezdődik annak a pályának a megépítése, amely az Országos Futópálya-építési Program keretein belül valósul meg.
1000 méter hosszú és 1,2 méter széles futópályát építenek 100 m hosszú egyenes szakaszokkal, amelyek alkalmasak lesznek rövidtávú sprintekre.
A beruházás keretében a zöldfelületet rendezik át, de egyetlen fát sem vágnak ki, és játékeszközök áthelyezésére sem kerül sor.
Székesfehérvár Önkormányzata az Arconic-kal közös beruházásban hozta rendbe a Halesz ligetet, ahol mosdó, ivókút és megfelelő pályavilágítás is rendelkezésre áll a szabadidő aktív eltöltéséhez.
![Rekortán futópálya épül a Haleszban](/_upload/images/medialibrary/59324/halesz-11.jpg)
Az új beruházás összköltsége 57,277 millió forint, aminek az 50 %-át a Program, a fennálló részt a város biztosítja.
A projektet a Városgondnokság valósítja meg: a tervek szerint a futók augusztus végén vehetik először birtokba a profi feltételeket biztosító pályát.
A beruházás idejére mindenki türelmét kérik, és azt, hogy még nagyobb körültekintéssel használják a Haleszt.