-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Elment a kapitány - egy ország gyászolja Puskás Ferencet
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Puskás Ferenc, a magyar sport legnagyobb alakja. Az Aranycsapat legendás játékosát egy nemzet gyászolja. Hosszan tartó, súlyos betegség után, 79 éves korában, pénteken reggel 7 órakor, a Kútvölgyi Kórházban elhunyt Puskás Ferenc, minden idők legnagyobb magyar labdarúgója - tájékoztatta a távirati irodát Szöllősi György, a család szóvivője. Puskás Ferenc halálát légzési és keringési elégtelenség okozta. Az Aranycsapat legendás kapitányát a magyar szurkolók a 20. század legjobb férfi sportolójának választották.
Puskás Ferenc, a magyar labdarúgás történetének egyik legkiválóbb játékosa, a legendás Aranycsapat kapitánya 1927. április 2-án született Kispesten. 1942-től a Kispesti AC - 1949-től Bp. Honvéd - labdarúgója, 1958 és 1967 között a Real Madrid játékosa volt.
Az Aranycsapattal olimpiai bajnok lett az 1952-es helsinki ötkarikás játékokon, és ezüstérmet szerzett az 1954-es svájci világbajnokságon. Nyolcvanötször szerepelt a magyar válogatottban, amelyben 84 gólt szerzett.
Rendkívül technikás, egyedülálló cselező készséggel rendelkező játékos volt. Az elmúlt évszázad mérkőzésén, az Anglia elleni 6-3-as összecsapáson legendássá vált visszahúzós csele után lőtt gólja szinte valamennyi, a futballról szóló dokumentumfilmben látható.
Az 1956-os forradalom idején külföldön maradt, Spanyolországban telepedett le, ahol négyszer a nemzeti együttesben is pályára lépett.
A Real Madriddal háromszoros BEK-győztes: az 1960-as, 7-3-ra megnyert döntőn négy gólt lőtt az Eintracht Frankfurtnak. A madridi sztárcsapattal hatszor nyert bajnokságot, kétszer Király Kupát, négyszeres spanyol gólkirály volt. Játszott a világ- és az Európa-válogatottban is.
Edzőként Spanyolországban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Görögországban, Chilében, Egyiptomban, Szaúd-Arábiában, Paraguayban és Ausztráliában dolgozott. 1993 áprilisától júliusáig a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt.
Mivel 1949. december 1-jétől hivatásos katona volt, távozása után tartalék állományba helyezték, végül 1992. szeptember 3-án rehabilitálták. Ekkor kapta meg az alezredesi rangfokozatot, majd 1995-ben ezredessé léptették elő. Hetvenedik születésnapján, 1997-ben a NOB az Olimpiai Érdemrenddel tüntette ki, míg Magyarországon megkapta a Köztársasági Elnök Arany Emlékérmét.
Még ugyanebben az évben átvehette a Magyarság Hírnevéért elismerést. 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet. Két év múlva Golden Foot-díjjal és az Európa Bajnoka címmel ismerték el pályafutását. A magyar szurkolók a 20. század legjobb férfi sportolójának választották.