-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Smohay András előadása a barokk templomok üzenetéről
Székesfehérvári barokk templomok üzenete címmel tart előadást Smohay András művészettörténész vasárnap délután a Városi Képtár – Deák Gyűjteményben. A jezsuiták, a ferencesek és a karmeliták négy templomot építettek, újítottak meg a török időket követően; ezeknek a díszítésében lehet felfedezni olyan utalásokat, amelyek a város múltjáról és szakrális alapjairól szólnak.
2017.04.19. 08:31 |
„Szent István városában minden barokk templomban kiemelt helyen található a szent király és fia, Szent Imre tiszteletének emléke, mely figyelmezteti az utókort Székesfehérvár történelmi feladatára és az ezzel járó felelősségre…” – invitálja az érdeklődőket az előadó.
Székesfehérvári barokk templomok üzenete – erről tart előadás Smohay András művészettörténész, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója. A középkori Székesfehérvár több mint 30 templomából és kápolnájából mára csak a gótikus stílusú Szent Anna kápolna látható teljes mivoltában, az egykori királyi bazilikából pedig csak romok maradtak. A jezsuiták, a ferencesek és a karmeliták négy templomot építettek, újítottak meg a török időket követően; ezeknek a díszítésében lehet felfedezni olyan utalásokat, amelyek a város múltjáról és szakrális alapjairól szólnak.
„Előadásomban egyrészt Székesfehérvár régmúltjának és az erre szüntelenül reflektáló közelmúltjának kapcsolatát igyekszem bemutatni, másrészt a barokk kori templomok izgalmas ikonográfiai programjának elemzésével azok lelki, teológiai üzenetének megfejtésére teszek kísérletet. Szent István városában minden barokk templomban kiemelt helyen található a szent király és fia, Szent Imre tiszteletének emléke, mely figyelmezteti az utókort Székesfehérvár történelmi feladatára és az ezzel járó felelősségre; dicső múltunk örökségének megőrzésére, ápolására és hiánytalan tovább örökítésére.” – fogalmaz az előadó.
A Fekete Sas Mentorház programjára április 23-án, vasárnap 15.30 órakor várják az érdeklődőket a Városi Képtár – Deák Gyűjteményben, a rendezvényre a belépés ingyenes.