-
Szociális intézményvezető köszöntése
A Városházán köszöntötték kedden a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény nyugdíja vonuló igazgatóját. Mészáros Józsefné 2011 decembere óta vezette a több egységből álló, idősgondozással foglalkozó és összesen mintegy 200 főt foglalkoztató intézményt. Nagy felelősséggel járó, áldozatos munkáját Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel köszönték meg.
2024.12.03. -
Adventi jótékonysági est
December 6-án, pénteken este a Szent István Művelődési Házban rendezik meg – immár 19. alkalommal – az adventi jótékonysági estet, amelynek célja ezúttal a kárpátaljai Szent Anna Karitász és a Borzsovai Református Egyház segítése.
2024.12.03. -
Adóváltozások 2025
Kis és középvállalkozásokat érintő támogatásokról, a 2025-ös év adóváltozásairól tartottak konferenciát a Városházán. Mint elhangzott, komoly változások várhatók az adózási rendszerben jövőre.
2024.12.03. -
Jótékonysági squash Bogiért
Negyven versenyző és szponzorok, támogatók fogtak össze Balla Bogiért. Jótékonysági amatőr squash versenyt rendeztek az Union Sportközpontban a 14 éves kislányért, akit tavaly a ballagási ünnepség után ért autóbaleset.
2024.12.03.
Elsőként a Széna Téri hetedikesei kapták meg az újlaptopokat
Fejér vármegyében 5842, országosan 140.000 okoseszközt osztanak ki idén
2022 tavaszán indította el a Kormány azt a programot, amely felmenő rendszerben az összes állami és nem állami fenntartású köznevelési intézményben laptopok biztosításával segíti a megfelelő színvonalú digitális infrastruktúra kialakítását. Ez az iskolai oktatás és az otthoni tanulás során hasznos, saját használatra megkapott notebookok kiosztásával valósul meg.
Székesfehérváron több mint 2000 eszköz segíti a hetedikes és tizedik évfolyamos diákokat
Az összességében 200 milliárd forintos beruházást jelentő program célja, hogy az ötödiktől a tizenkettedik évfolyamig minden tanuló hozzáférjen és használni tudja a tanulmányait segítő digitális eszközöket. Mint a helyettes államtitkár kiemelte: az eszközökön túl fontos a használatukhoz szükséges háttérinfrastruktúra fejlesztése is: több mint négyezer feladatellátási helyen újult meg a wifi- és az elektromos hálózat, valamint közel háromszáz okostankönyv fejlesztése valósult meg.
Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője személyes élményeit elevenítette fel, hiszen az egykor első négy évfolyamot ő is a Széna Téri Általános Iskolában végezte. Mint mondta, azóta sokat változott az iskola és sokat fejlődött az oktatási rendszer. Ezt korábban gyermekei, most pedig unokái révén is megtapasztalja. „Hatalmas felelősség, hogyan engedjük be a fiatalokat a digitális világba, ami legkésőbb az iskolában mindenképpen része lesz a mindennapjaiknak. Nem mindegy, hogyan használják az okoseszközöket, amelyek hasznos segítőik lehetnek a tanulásban.” Vargha Tamás köszönetet mondott a szülőknek és a tanároknak, hogy felelősen és értő módon vezetik a diákokat ezen az úton.
Székesfehérvár Önkormányzatát Róth Péter alpolgármester képviselte a pénteki laptop-átadáson. „Rá sem ismernénk a mai kor Európájára, ha másfél ezer évvel ezelőtt Szent Benedek és szerzetesi mozgalma nem kezdte volna el az antik kultúra átmentését és gazdagítását. Azt írta elő regulájában a kolostorok apátjai számára, hogy kötelesek biztosítani a szerzeteseknek palatáblát és palavesszőt. Mindezt azért, hogy az egyetemes tudást gazdagítsák és tovább tudják adni. Ma már más az idő, a mai technikával a palatábla és a palavessző egy notebook. Minden gyermek megkaphatja a lehetőséget ahhoz, hogy az egyetemes tudás gazdagításában és továbbadásában való részvételhez szükséges képességeket elsajátíthassa.” – hangsúlyozta az alpolgármester.
A „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára” program a Klebelsberg Központ közreműködésével valósul meg.
Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója köszönetet mondott az oktatási kormányzatnak a program elindításáért, a házigazda intézmény pedagógusainak és a szülőknek pedig azt az elhivatottságot köszönte meg, amellyel a bennünket körülvevő „digitális dzsungelben” elirányítják a gyermekeket. „Az okostanterem önmagában nem okos. A benne lévő vasak attól válnak igazán használhatóvá, hogy olyan pedagógusok oktatnak bennük, akik megfelelő módszertannal tényleges tudást adnak át diákjainak.” – emelte ki a tankerületi igazgató.
Mint a pénteki sajtótájékoztatón elhangzott: fenntartóként a Tankerületi Központ veszi át az eszközöket, amelyeket a tanulóknak kiosztanak. A notebookot a tanulók az iskola elvégzéséig használhatják. A Széna Téri Általános Iskolában 105 eszközt adtak át, amiből 42 tanulóikhoz került, a többi pedig az intézményben marad, azokat a tanórákon használják majd.
„Iskolánk hosszú évek óta kiemelt feladatként kezeli a digitális oktatást. Nagyon innovatív kollégáink vannak, és nagyon szerencsések vagyunk abban is, hogy minden tantermünkben van valamilyen okoseszköz, amiket a kollégák a mindennapokban is használnak. Fontos lépés volt az okostanterem, és hogy a digitális eszközöket már a diákok kezébe is adhattuk. Most értünk el egy újabb mérföldkőhöz, hogy a 7. évfolyamos diákoknak a szülők saját használatú notebookokat igényelhettek. Ezek már tényleg már tényleg korszerű, versenyképes oktatást és tudást biztosítanak, hiszen nemcsak az órai munka, hanem az otthoni tanulás során is használhatóak lesznek." – mondta el Meszlényiné Mocsári Kinga, a Széna Téri Általános Iskola igazgatóhelyettese.