-
Tánc-tér és Háztűznéző
Augusztus 10-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében kerül megrendezésre két igazán különleges előadás a Vörösmarty Színházban. Láthatjuk a Székesfehérvári Balett Színház produkcióját és Gogol: Háztűznéző című darabját is.
2024.07.30. -
Színház, tánc és balett
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Emlékezés a Magyar Királyi 17. Honvéd Gyalogezredre a Zichy-ligetben
Szerdán, július 15-én, 15 órakor megemlékezést tartanak a Zichy-ligetben, a Magyar Királyi 17. Honvéd Gyalogezred emlékművénél. Bory Jenő szobrászművésznek a Székesfehérvári 17-es Magyar Királyi Honvéd Gyalogezred katonáinak emléket állító, zászlón taposó oroszlánt ábrázoló műalkotását, a talpazatán Halmágyi-Havranek Antal bronz domborművével 1928. június 18-án avatták fel. A gyalogezred 1915-től vívott elkeseredett harcokat a Doberdó fennsíkon.
2010.07.12. 13:05 |
A Fejér Megyei Közgyűlés, a Fejér Megyei Honvéd Nyugállományúak Székesfehérvár Klubja, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, továbbá a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága szerdán, július 15-én, 15 órakor megemlékezést tart a Zichy-ligetben, a Magyar Királyi 17. Honvéd Gyalogezred emlékművénél.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2010/juniustol/gyalog01.jpg)
Bory Jenő szobrászművésznek a Székesfehérvári 17-es Magyar Királyi Honvéd Gyalogezred katonáinak emléket állító, zászlón taposó oroszlánt ábrázoló műalkotását, a talpazatán Halmágyi-Havranek Antal bronz domborművével 1928. június 18-án avatták fel. A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred 1915 nyarától több mint egy éven át harcolt a Doberdó fennsíkon: a Székesfehérvári 17-es Magyar Királyi Honvéd Gyalogezred katonái hősiesen helytálltak a gyilkos pergőtűzben, és több alkalommal visszaverték az olasz túlerő támadásait, ellentámadásokat indítottak és elviselték a földi pokol minden kínját, amely a háborúban érhette őket.
Az ünnepség programja:
Himnusz
Emlékbeszédek:
Pénzes Mihály, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere
Vargha Tamás országgyűlési képviselő
Simon László megyei képviselő
Ökumenikus megemlékezések:
Horváth Imre kanonok
Oláh Emil alezredes, református tábori lelkész
Koszorúk és a megemlékezés virágainak elhelyezése
Szózat
Díszőrök bevonulása