Török- Zselenszky Tamás, azaz Nap dalszerző, költő, író és az Eleven Hold együttes énekese, mégis azt mondja magáról, hogy ő minden, de igazából semmisem. Interjúnkban arról mesél, hogyan ismerte meg gyerekkorában a természetet egy törzsfőnök segítségével. Elmeséli hogyan aludt híd alatt, addig amíg a családja el nem fogadta, hogy énekes lesz. A beszélgetésből kiderül az is, hogy miben hisz: beszél örömökről és tragédiákról, és felfedi, mit akar üzenni dalszövegeiben és verseiben a külvilágnak...
Gyakran emlegeted, hogy téged asszonyok neveltek fel. Mi volt ennek az oka?
Engem igazából nem az apám, nagyapám, hanem a nagymamám nevelt fel. Az anyukám mindig a gyárban dolgozott és ha hazaért csak megsimogatta a fejemet. A mindennapi problémáimmal a nagymamám törődött. A családban ő volt a törzsfőnök, -aki egy bölcs indián asszonyhoz hasonlatos-, és mindenkit ő tartott fegyelemmel és ő hozott össze. A mi családunk egy olyan család volt, ahol számíthattunk egymásra. Egymás háta mögött sem mondtunk a másikra semmi rosszat, mindig jóindulattal szóltunk egymásról. A nagymamám törzsfőnöksége alatt nem csak attól nevelkedtem, amit elmondott nekem, hanem attól is, amit láthattam magam körül és ebből adódóan egy ilyen nyugodt csávó lettem. Rengeteget hibáztam, de pont azért, mert rengeteget akartam tudni...
Miben tükröződik az, hogy egy „indián asszonynál” nevelkedtél?
Én többre tartottam mindazt, amit az indiánok -meg az én nagymamám- tanított, azt amikor a természet mondja meg nem pedig a szabályok, hogy miként cselekedjünk. Arra gondolok, amikor megtanulod a dolgokat a saját bőrödön, amikor elkezded megnyitni magad a világ felé és tíz szemmel nézed azt, amit más kettővel. Én ezt már gyerekkoromban elkezdtem, természetesen így jobban fájt is minden, de jobban is éreztem azt, ami jó. Mindennek az eredménye az lett, hogy én gyerek maradtam, egy ősz hajú gyerek, persze ezt a rock and rollnak is köszönhetem.
Hogyan telt a gyerekkorod?
Egy szabadegyházai falusi házban és körülötte, illetve a környező erdőkben nevelkedtem. Itt játszva és dolgozva tanultam, mert amikor már elbírtam a vödröt, akkor már vittem is. Tehát öntöztünk, cipekedtünk, kaszáltunk, gombásztunk, gyűjtögettünk, vadásztunk, halásztunk. Én abban a rendszerben éltem, ahol fát gyűjtöttünk télire illegálisan, hogy mentsük az életünket. Magamtól kezdtem el olvasni, -így ahogy mondom-, még óvódás koromban. Az első könyv, amit elolvastam, azt nem kötelezőként adták a kezembe, hanem magam választottam. Ez volt a Bambi...
Mi vezérelt, hogy megtanulj magadtól olvasni?
Anyukám esténként olvasott nekem a Misi mókusból, vagy diákat vetített, de az nagyon idegesített, hogy nem tudom magamnak levetíteni a diákat. Így elkezdett érdekelni, hogy „mi van odaírva”. Volt az Ablakzsiráf nevű könyv, amiből meg tudtam tanulni a betűket, arra meg, hogy hogyan kell hirtelen egymás után kimondani őket, arra magamtól rájöttem. Egyszer csak anyukám diavetítés előtt megkérdezte, hogy melyik mesét vetítse, én pedig mondtam: ezt, a Piroska és a farkast. Megkérdezte tőlem, hogy de hát honnan tudtad? Én pedig mondtam, hogy elolvastam! Ekkor örömében feldobált a magasba és nagyon büszke volt rám.
Az hogy a Bambit vettem először a kezembe, azért volt, mert én természeti ember vagyok. Ez egy picike könyv volt, amin egy őzet láttam, és elkezdett érdekelni. Aztán kikészültem rajta, mert eléggé érzékeny gyerek voltam - azóta se tudtak elrontani-. Nagyon magamba szakadtam a történettől.
Mikor írtad meg az első versedet?
Egy fehér műanyag gyermekmosdató kádban kezdtem el verset írni. A cinegéről írtam. A verseket nem írtam, hanem megjegyeztem. Ezek után még több született, például a hangyáról is. A napköziben „csűrtük” ezt még a haverokkal. Első osztályos korunkban versíró versenyt csináltunk egymás között. Megadtuk a témát és mindenki ráfeszült és csűrtük ezerrel a verseket. Megmutattunk a napközis tanár néninek, aki teljesen ledöbbent ezen. Ez tartott negyedik osztályos koromig, amikor is lezártam a „rímes versek” korszakomat.
Mikor kerültél Székesfehérvárra, mi volt a városban másabb mint falun?
Negyedik osztályos koromban költöztünk Szabadegyházáról Székesfehérvárra és ez komolyabb életvitelt követelt tőlem. Így nem nagyon volt időm a versekkel foglalkozni, komolyabb feladataim akadtak, pl. bejárni egyedül egy városon keresztül az iskolába… Meg kellet felelnem egy másfajta tanrendnek is, és próbáltam behozni a két világ közötti különbséget. A falusi iskola egyszerűbb dolgokat is komolyan vett, míg a városi iskola bonyolult dolgokat is lazán kezelt. Ez jó volt, mert többet tanulhattam, de nem volt olyan „izé” a légkör.
Milyen típusú gyerek voltál ekkoriban?
Én gyerekként félős és figyelő voltam, meg érzős és természeti. Általános iskolás koromban barátkozós, de meghúztam magam. Így magatartásból ötös voltam, na nem azért, mert pedáloztam, hanem mert el akartam bújni az emberek elől. Nem tetszettek az emberek és nem tetszett ez a világ, ahogy élnek. A természetes világ tetszett, de a társadalom meg az embereknek ez a „nem tudod egy pillanatban se, hogy mit akar, hogy ha mosolyog, akkor magában azt gondolja, hogy utál”. Vagy amikor kedves, akkor ki fog veled tolni. Eleinte azért meg akartam ismerni az embereket, de nem ment, aztán később már nem is akartam, mert nem tudtam hová tenni ezt a társadalmat. Én voltam magamnak a társaság. Olvastam meg naplót írtam és magammal jól megvoltam. Az általános iskola végére viszont már lettek igazi barátaim, és nagyon jó volt ez a helyzet, mert megnyíltam. Mondjuk, én világéletemben megálltam oldalt, és vártam, hogy valakit érdekeljek. Nem voltam az a gyerek, aki eredeti akar lenni, és ötven gólt rúg, hogy szeressék.
Ma már befogadod a természet mellett az embereket is?
Azóta felfedeztem, hogy az ember a természet része. Mára egy olyan halmaz lettem, amibe minden belefér.
A végzettséged dísznövénykertész. Miért ezt választottad hivatásodul?
Én nem vagyok egy agyoniskolázott ember, mert szegények voltunk mikor én elkezdhettem volna egyetemre járni. De nem tudom, hogy ez hiba volt-e. Egyiptomban is úgy tanították, hogy ha végigjártad az összes iskolát és kiváló szuper lénnyé váltál, akkor azt javasolták, hogy menjél vissza, ahonnan indultál. És a mindennapi tevékenységekben valósítsd meg azt, amit megtanultál.
Így én elmentem dísznövénykertésznek -Tatán tanultam ezt-, mert ez volt a legszelídebb hivatás. A lényeg, hogy gondolkodó lettem és meg akartam váltani a világot. De később rájöttem, hogy nem a világban, hanem magamban kell rendet tenni.
Mikor kezdtél el harcolni azért, hogy énekes lehess?
A felnőtté válásos időszakban elég sok minden történt velem. Első szerelmek, tragédiák, és az, hogy énekes akartam lenni. Ebben az időben a híd alatt kellett aludnom meg a templomkertben, vagy mindennap más havernál. Anyám azt mondta, hogy „ne gyere haza fiam, ha ilyen hülye zenész akarsz lenni!” És amíg bebizonyítottam, hogy ez nem egy hülye hóbort és hogy én azért jöttem ide, hogy valamit átadjak, az egy nagyon nagy tortúra volt.
Mikor fogadta el a környezeted, hogy te zenész leszel?
Én nem vagyok zenész, furcsa is nekem arról beszélni, hogy mi vagyok. Én minden vagyok, de semmi sem, mert egyikre sem tudnám azt mondani, hogy ez vagyok én. Én nem létezem, hanem lett egy csatorna, aminek átadtam magam, és amíg én komolyan veszem magam, addig csak útjába vagyok annak, ami át akar jönni azon keresztül. Én egyáltalán nem vagyok fontos, hanem ami miatt lettem, és ez az út akkor fog kiteljesedni, ha én már nem létezem.
Sokszor emlegeted azt is, hogy te már annyi lány kezét megkérted és egyikük sem vette komolyan...
Én általában, ha valakit szeretek, akkor azt nagyon. Gondolkodtam azon, hogy az iskolázatlanságom az oka, hogy mindenki elmegy, vagy túl egyszerű vagyok nekik. Én mindig úgy éreztem, hogy kevés vagyok... De kiderült, hogy azért hagynak el, mert bonyolult vagyok és ők hiszik azt, hogy nem érnek fel hozzám. De ez hülyeség, mert a bonyolult ember mindig csak szőröz, és nem tudja átadni egyszerűen az „Egyet”. Minden dalszöveg, vers egy hirdetés, hogy „szevasztok emberek, élek és jelentkezzen mindenki, aki ugyanolyan hülye, mint én vagyok”.
Milyen csalódások értek a közönség részéről?
Először csodálják az embert, hogy ilyeneket ad és felépítenek egy képet rólam. Én leszek a mesehősük. De mikor elérhetnének, -mert elérik, hogy beléjük szeressek- akkor megijednek, hogy a mesehősük valósággá lesz, és elmennek... Mert nekik a tévéből ne lépjen ki az Eleven Hold énekese. Az embereknek az kell, hogy akinek a tévében a helye az maradjon ott -mert ő az amit ott látnak- . Így ne csodálkozzanak, hogy Kurt Cobain fejbe lőtte magát és hogy a sztárok egyedül vannak. Mindenki azt hiszi, hogy van egy nagy sor és pont ezért nincs... Így csak azt tudom üzenni, hogy „emberek, élek, légyszi öleljetek át”!
Most szeretsz valakit?
Van most valaki, akibe simán szerelmes tudnék lenni, de ezalatt a 15 év alatt, amíg udvaroltam, belehaltam a szerelembe és újraéledtem, kifejlesztettem azt a képességemet, hogy ha szerelmes tudnék lenni, se leszek az. Megállok középen, visszahívom a szerelmet magamba, és itt megtartom. Van az az ember, aki gyönyörű számomra és ő a legtökéletesebb nekem. Most is van ilyen, ismerem, SMS-ezünk, de nem engedem magam egy telefonba szerelmesnek lenni. Szörnyű dolog, amikor egy első látásra szerelem telefonon felragyog, lesz a veszekedés és véget is ér, és a szerelem végigmegy telefonon.
Érdekesen viszonyulsz a vallásokhoz. Miben is hiszel?
Nem tudok leragadni egy vallás mellett, az én hitem lényege a szeretet. De erről nem lehet így pár mondatban beszélni. Akit érdekel, az nézze meg a Spektrumon a Hórusz szeme sorozatot, mert abban hiszek. Vagy erről részletesen olvashatnak a száz éven belül megjelenő filozófiai könyveimben.
Még most is szeretsz Székesfehérváron élni?
Én Budapesten születtem, de Szabadegyháza volt a szülőfalum. Most már Székesfehérvár az otthonom. A koncertek után ide jövök haza és nagyon szeretek Sóstónál a természetben gondolkodni.
De hozzá kell tennem, hogy ha a helyi zenészeket akartam, volna lenyűgözni, akkor még mindig ott járnék, vagy ha a helyi költők kegyeibe próbáltam volna férkőzni, akkor még mindig ott járnék. így meg kellet kerülnöm őket és Pestről integetek nekik. Így muszáj azt mondaniuk, hogy Török- Zselenszky Tamás költő.
Nagyon sok mindent elmondasz magadról dalszövegeiden keresztül és most is sok mindent elmondtál az életedről. Viszont vannak, akik azzal vádolnak, hogy te nem úgy élsz, mint amiről dalszövegeidben, verseidben beszélsz...
Erre én azt reagálnám, hogy ha bárki szentséget próbál átadni dalokban, versekben, attól még nem szükségszerű, hogy szentté változzon, legalábbis nem a körülményekben. Nem fogok ott lebegni az út fölött példát mutatva, hogy én szentséget találtam. Amit találtam, az valóban szentség, de én nem lettem szent, csak a világ lett az, mert én szentnek látom. Ugyanúgy iszom sört, csak 100 nyelvvel, ugyanúgy olvasok el egy verset, csak 100 szemmel, és ugyanúgy a világ része vagyok, csak 100 szívvel...
