-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Érdemes megnézni - vasárnapig látogatható az Épületek gyufaszálból kiállítás
Hatalmas érdeklődés övezi az „Épületek gyufaszálból” elnevezésű kiállítást. Az Öreghegyi Közösségi Házban múlt hétfőn megnyílt tárlatot eddig több százan látogatták meg. A több százezer gyufából készült tizenkét miniatűr csodaépítményt – köztük a csalai Kégl-kastély makettjét – még vasárnapig lehet megtekinteni. Minden érdeklődőt szeretettel várnak továbbra is az ingyenes kiállításra!
2016.08.09. 08:37 |
Hatalmas érdeklődés övezi az „Épületek gyufaszálból” elnevezésű kiállítást. Az Öreghegyi Közösségi Házban múlt hétfőn megnyílt tárlatot eddig több százan látogatták meg. A több százezer gyufából készült tizenkét miniatűr csodaépítményt – köztük a csalai Kégl-kastély makettjét – még vasárnapig lehet megtekinteni. Minden érdeklődőt szeretettel várnak továbbra is az ingyenes kiállításra!
Szűcs Pál nyugalmazott rendőr alezredes az elmúlt több mint négy évtized során számos remekművet alkotott meg gyufaszálakból. A pécsi mesterember munkái közül többek között a neuschwansteini és a ladi kastélyt is megnézhetik az érdeklődők az Öreghegyi Közösségi Házban. Az eddig eltelt egy hét során több százan tekintették meg a páratlan kiállítást. A székesfehérvári közönségnek igazi kuriózumot jelenthet, hogy a miniatűr építmények között a csalai Kégl-kastély makettjét is megtekintheti. A kastély élethű modellje több mint egy év kemény munkája során készült el. A tornyok, a díszítések, az erkélyek és a lépcsősor megépítése teszi világossá a kastélyt annyira, hogy az ember szinte be akar lépni ebbe a gyufabirodalomba. Szűcs Pál újabb remekműve összesen 17.999 gyufaszálból készült el.
A kiállítást még augusztus 14-ig, az Öreghegyi Közösségi Ház nyitvatartási idejében lehet látogatni, ahol az alkotó, Szűcs Pál avatja be az érdeklődőket a miniatűr modellek elkészítésének rejtelmeibe. A látványos és szemet gyönyörködtető kiállításra sok szeretettel várják az érdeklődő közönséget, amely tartalmas kikapcsolódást tartogat minden korosztály számára!