Érettségi - szerdán történelemből vizsgáznak a diákok

Az érettségik első két napján alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett folytatódnak ma reggel 9 órától a vizsgák, a diákok közép- és emelt szinten történelemből írásbeliznek országszerte.
2020.05.06. 06:52 |
Érettségi - szerdán történelemből vizsgáznak a diákok

Az Oktatási Hivatal korábban közölt adatai szerint középszinten 64 342, emelt szinten 7073 érettségiző vizsgázik. A középszintű írásbeli 180 percig tart, a diákoknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, második része szöveges (kifejtendő) feladatokból áll. A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.

Az írásbeli feladatsort 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat csaknem fele a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik.

Vizsgázónként szükséges segédeszköz az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz, amelyről a vizsgázó gondoskodik. Továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít.

A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tart. A vizsga két feladatsorból áll, hasonlóan a középszintűhöz. A diákok először az első feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a második feladatlapot. A témák megoszlása és a használható segédeszközök megegyeznek a középszintű feladatokéval. Csütörtökön megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák, a diákok angolból tesznek írásbelit érettségit.

Magyarország

  1. Iskolai beiratkozás online

    Az általános iskolai beiratkozásnál a szülőknek az előzetes, elektronikus jelentkezés beküldésére 2025. március 31. és 2025. április 11. között lesz lehetősége.

    2025.03.30.
  2. Hepatitis A járvány van

    Az év első két hónapjában a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva hétszeresére nőtt a hepatitis A fertőzés gyanújával jelentett fertőző betegek száma. A járvánnyal leginkább érintett területek: Budapest, Pest és Fejér vármegyék - tette közzé a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján.

    2025.03.25.
  3. Új hidat építenek

    A héten elkezdődnek az M7-es felett átívelő velencei gyalogos-kerékpáros híd átépítéséhez kapcsolódó előkészítő munkálatok. A jelenlegi, 3 méter széles, 9 százalékos emelkedővel épült hídtól a Balaton irányába eltolva, nagyjából 20 méterre épül fel az új hídszerkezet: az eddiginél szélesebb, 4,5 méteres, és enyhébb, 5 százalékos "hosszesésű" lesz.

    2025.03.19.
  4. Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja

    Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata minden év február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Ezzel Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak, akikről először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban; azóta minden évben tartanak emlékünnepségeket.

    2025.02.25.
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00