-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Esküvő kiállítások hétvégéje Székesfehérváron
Az esküvő kiállítások hétvégéjén a Magyar Királyban és a Novotelben is várták a párokat. Az idén is számos kiállító versengett azért, hogy megmutathassa magát az esküvő előtt álló pároknak. Cukrászok, sminkesek, fotósok, menyasszonyi ruha bemutató és megannyi olyan dolog, ami egy "trendi" álomesküvőhöz szükséges, megtalálható volt a vásárokon.
2017.01.15. 15:13 |
Az esküvő kiállítások hétvégéjén a Magyar Királyban és a Novotelben is várták a párokat. Az idén is számos kiállító versengett azért, hogy megmutathassa magát az esküvő előtt álló pároknak. Cukrászok, sminkesek, fotósok, menyasszonyi ruha bemutató és megannyi olyan dolog, ami egy "trendi" álomesküvőhöz szükséges, megtalálható volt a vásárokon.
A Novotelben idén is egy helyszínre gyűjtötték azokat a kiállítókat, akik egész évben azon dolgoznak, hogy színvonalas szolgáltatásaikkal tökéletessé tegyék a nagy napot. A résztvevőket arra biztatták, hogy használják ki a kiállítók által nyújtott lehetőségeket, szerezzenek ötleteket. Több mint hatvan kiállító várta vasárnapig az érdeklődőket a Novotel Szállóban. A kiállításon számos újdonsággal találkozhattak a házasulandók. Ilyen volt például a glutén és cukor mentes cukrász sütemények kínálata, vagy az utcai ételesek, azaz a street food megjelenése az esküvőkön.
Az ifjú párokat vasárnap is várták a kiállítók a Novotelben, ahol nemcsak a szolgáltatókkal lehetett találkozni, hanem a menyasszonyi ruhát is ki lehetett választani. Székesfehérváron a Hotel Magyar Király is kis ékszerdobozzá változott a hétvégére és minden eddiginél több esküvői szolgáltatóval várták az esküvőjükre készülő párokat.