-
Új röpladás komplexum épül
Hosszútávú megállapodás született a PORTÉP Kft. és MÁV Előre Sport Akadémia között, melynek keretein belül 3300 négyzetméteres sportkomplexumot építenek Székesfehérváron. Extraligás versenypálya, utánpótlás centerpálya és három strandröplabdapálya is épül a 3300 négyzetméteres csarnokban.
2024.07.17. -
Döntetlen a főpróbán
A Göztepe elleni mérkőzéssel zárta az edzőtábort a Fehérvár FC csapata, a török együttes az előző idény végén jutott fel a Süper Lig-be. Már az első félidőben kialakult a 2-2-es végeredmény, a Vidi mindkét gólját a remek formában lévő Christensen szerezte.
2024.07.17. -
Fehérváron készül a válogatott
Hosszú szezon és rövid pihenő után kezdte meg négy hetes felkészülését a ruandai világbajnoki előselejtezőre a Magyar női kosárlabda - válogatott Székesfehérváron.
2024.07.17. -
Bérletet váltott a polgármester
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megvásárolta bérletét a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának következő szezonbéli mérkőzéseire.
2024.07.16.
Európai csoportkör előtt az Alba Fehérvár kosarasai
Megkezdi szereplését a FIBA Európa-kupában az Alba Fehérvár. A fehérvári kosarasok ez alkalomból sajtótájékoztatón ismertették terveiket, egyben bemutatták a csapat megjelenítésének új arculati elemeit.
2017.10.16. 15:16 |
![Európai csoportkör előtt az Alba Fehérvár kosarasai](/_upload/images/news/46868/Alba_sajt_taj-0052.jpg)
A magyar bajnok és kupagyőztes Alba Fehérvár tavaly sikeresen szerepelt a FIBA Európa-kupa küzdelmeiben. A fehérvári kosárcsapat továbbjutott az első csoportkörből, és erre az utolsó fordulóig esélye volt a másodikban is. Eközben olyan európai nagycsapatokat vert meg itthon, mint a francia Elan Chalon vagy a portugál Benfica. Idén, immár bajnokként a Bajnokok Ligájában játszott selejtezőket, és az észt Kalev Tallin kiejtése után esélye volt továbbjutni a török Karsiyaka ellen is. A török csapatról Balássi Imre klubelnök elmondta, csak játékosokra többet költ, mint az Alba teljes évi költségvetése, ehhez képest két perccel a visszavágó vége előtt még az Alba állt továbbjutásra ellene. Nem sikerült a bravúr, de a tavaly megismert Európa-kupában folytathatja a fehérvári csapat, amelyben az első hazai mérkőzését szerdán játssza.
Balássi Imre kiemelte, közel volt a Bajnokok Ligája-indulás, de az még túl nagy falat lett volna az egyesület számára, mindent tekintetben. „Szakmailag sajnáljuk a kisesét, mert nagyon jó csapatokat láthatott volna a közönség, de anyagilag óriási terhet jelentett volna, az ott szereplő együttesek költségvetését nem érjük el. Azon dolgozunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki a lehetőségeinkből. A FIBA Európa-kupában három erős ellenfelünk lesz, de bízom benne, hogy ismét továbbjutunk az első csoportkörből és sokáig menetelünk. Ennek, mint a tavalyi példa bizonyítja, a hazai bajnokságban is nagy hasznát láthatja a csapat.”
A nemzetközi csoportkör megkezdése alkalmából összehívott sajtótájékoztatón Simon Balázs ügyvezető elmondta, rutinos ellenfelek jutottak az Albábnak. „A belga Charleroi hazája abszolút meghatározó klubja, komoly nemzetközi tapasztalattal. Utóbbival nagyon jól áll a fehérorosz Tsmoki Minszk is, amely tavaly a Bajnokok Ligájában szerepelt. Az izraeli Herzliya pedig ebben az Európa-kupában játszott az előző idényben is. Bízunk benne, hogy sérültjeink felépülnek és teljes kerettel esélyünk lesz továbbjutni a csoportból” - mondta az Alba Fehérvár ügyvezetője.
Ami a sérülteket illeti, Travis Simpson a héten elkezdi a teljes értékű edzésmunkát, talán már a hétvégi bajnokin is beöltözhet, de legkésőbb jövő héten pályára léphet. D.J. Fenner bordarepedés miatt dőlt ki, négy hét a felépülés, ami talán lerövidíthető lesz pihentetéssel. Az Alba csapatkapitánya, Lóránt Péter pedig maga számolt be állapotáról a sajtótájékoztatón. „Miután porcprobléma miatt ki kellett tisztítani a térdemet, már megkezdtem a rehabilitációt. Edzek, erőnléti trénerünkkel külön gyakorlok és szeretnék másfél héten belül visszatérni. A nemzetközi kupában tavaly jól szerepeltünk, ez a célunk most is, három jó ellenféllel szemben. Kicsit sajnálom, hogy három hazai meccsel kezdünk, mert még nem lesz teljes a keretünk, márpedig a hazaiakat hozni kell” - mondta Lóránt Péter.
Az Alba Fehérvár szerdán 18.15-kor az izraeli Bnei Rav- Bariach Herzliya ellen kezd. Jövő kedden, szintén 18.15-kor a belga Charleroi lesz az ellenfél, a pályaválasztói jog felcserélése miatt szintén itthon. És harmadik meccsét is hazai pályán játssza a csapat a Minszk ellen, csak azután következnek majd az idegenbeli találkozók.
Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere reményét fejezte ki, hogy ismét sok néző látja majd a nemzetközi kupameccseket a Gáz utcai csarnokban. Mint mondta, a város továbbra is a csapat mögött áll, minden segítséget megad, ami a sikeres szerepléshez kell, hiszen Székesfehérvár hírnevét is öregbíti a nemzetközi szereplés.
A sajtótájékoztatóján bemutatták az új arculati elemeket is, melyekkel az Alba Fehérvár megjelenik a jövőben. Nagy Weiner Attila fotós, az arculaton dolgozó csapat képviseletében elmondta, modern technológiával futurisztikus látvány létrehozása volt a cél „A jövő elkezdődött” szlogennel. Vezényszavakhoz köthető képek és szereplők, egyéni és csapatfotók jelenítik meg az Alba brandet. Balássi Imre klubelnök hozzátette, olyan piacon versenyez a klub, amelyen sok szereplő van, és az arculat nagyon fontos ebben a versenyben. Törekszik rá az Alba, hogy külsőségekben is más, nem szokványos látványelemekkel szerezzen jó pozíciót a riválisokkal szemben.
Balássi Imre kiemelte, közel volt a Bajnokok Ligája-indulás, de az még túl nagy falat lett volna az egyesület számára, mindent tekintetben. „Szakmailag sajnáljuk a kisesét, mert nagyon jó csapatokat láthatott volna a közönség, de anyagilag óriási terhet jelentett volna, az ott szereplő együttesek költségvetését nem érjük el. Azon dolgozunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki a lehetőségeinkből. A FIBA Európa-kupában három erős ellenfelünk lesz, de bízom benne, hogy ismét továbbjutunk az első csoportkörből és sokáig menetelünk. Ennek, mint a tavalyi példa bizonyítja, a hazai bajnokságban is nagy hasznát láthatja a csapat.”
A nemzetközi csoportkör megkezdése alkalmából összehívott sajtótájékoztatón Simon Balázs ügyvezető elmondta, rutinos ellenfelek jutottak az Albábnak. „A belga Charleroi hazája abszolút meghatározó klubja, komoly nemzetközi tapasztalattal. Utóbbival nagyon jól áll a fehérorosz Tsmoki Minszk is, amely tavaly a Bajnokok Ligájában szerepelt. Az izraeli Herzliya pedig ebben az Európa-kupában játszott az előző idényben is. Bízunk benne, hogy sérültjeink felépülnek és teljes kerettel esélyünk lesz továbbjutni a csoportból” - mondta az Alba Fehérvár ügyvezetője.
![](/_upload/editor/2017/sport/oktober/Alba_sajt_taj-0032.jpg)