Ezer forintos lopásért vitték be a rendőrök a fehérvári nyugdíjast

Nyugdíjas férfi bukott le áruházi lopáson tegnap Székesfehérvárott, az idős ember alig több mint ezer forintnyi élelmiszert próbált elemelni, de így is rajtavesztett. Hasonló ügyben bukott le egy fehérvári asszony is, bár az általa lopott holmik értéke még az ezer forintot sem érte el. A nő is, s az idős férfi is szabálysértési eljárásra számíthat.
2010.10.20. 13:39 |

Székesfehérvár egyik nagyáruházában kedden délután értek tetten a biztonsági őrök egy 65 éves férfit, amint különböző élelmiszereket próbált meg fizetés nélkül kivinni az üzletből. Miután feltartóztatták a nyugdíjast, kiderült, hogy az általa ellopni kívánt áruk összértéke mindössze 1262 forint volt, ekkorra azonban már úton voltak a helyszínre a rendőrjárőrök, akik előállították az idős embert a kapitányságra. Nem sokkal később egy 47 éves asszonyt is hasonló ügy miatt vittek be a fehérvári rendőrségre: a nőt a Szeder közben igazoltatták, és ott került elő a táskájából két gyermekruha, amiről kiderült, hogy nem sokkal előbb egy gyerekruházati boltból lopta el. A kár ebben az esetben csupán 790 forint volt, de a lopás miatt a nő is, s az idős férfi is szabálysértési eljárásra számíthat.