-
MK negyeddöntőben az Alba
Az Alba számára nagy volt a tét a szombati, PVSK-VEOLIA elleni bajnoki mérkőzésen, mert csak és kizárólag a győzelem esetén kerülhetett a csapat az alapszakasz végén az első nyolc helyezett közé, akik a Magyar Kupa negyedöntőjében szerepelhetnek. A célt magabiztos győzelemmel sikerült elérni. ALBA FEHÉRVÁR–PVSK-VEOLIA 123–84 (34–22, 29–13, 30–29, 24–12)
2024.12.21. -
Karácsonyi szinkronúszó gála
Látványos kűrökkel, meglepetéssel készülnek idén is az Orka SE Szinkronúszó Egyesület sportolói az Orka karácsonyi gálára. Az eseménynek a Csitáry G. Emil Uszoda adott otthont.
2024.12.21. -
Karácsonyi kosaras évzáró
Megtartotta karácsonyi évzáró ünnepségét az Alba Fehérvár. Az ügyességi és egymás elleni feladatokban csütörtökön késő délután a felnőtt csapat játékosai is részt vettek.
2024.12.20. -
Hópihe Gála
Ismét varázsoltak a FŐNIX Rock and Roll Sporttánc Egyesület csoportjai. Az Arév csarnokban megrendezett gálán kivételes produkcióknak tapsolhatott a közönség.
2024.12.18.
Vezetett, de nem tudott nyerni Szombathelyen az Alba Fehérváron
A középszakaszban első mérkőzését játszotta az alapszakaszt megnyerő Alba Fehérvár. Szombathelyen az első félidőben úgy tűnt, megtörheti a Falco hazai veretlenségét a Dzunics-csapat, de hiába vezetett tizennégy ponttal is, a szünet után alig tudott betalálni. A foghíjs kerettel kiálló Albát végül felőrölte a Szombathely a kevés kosarat hozó rangadón.
Falco - Alba Fehérvár 69-62
Falco - Alba Fehérvár 69-62
2017.04.06. 19:52 |
Januárban nagyon kikapott Szombathelyen az Alba, és az első percekben most is volt ok az ijedtségre, hiszen 6-0 is állt a táblán, vagyis a Govens vezette Falco kezdett jobban. Innen azonban hamar egyenlítettek a jól büntetőző Lóránték, és az első negyed második felében már tapadtak is az ellenfélre. Sőt, a hazaiak mesterének, Szrecsko Szekulovicsnak kellett időt kérnie, amikor Markovics pontjaival átvette a vezetést a Fehérvár. A januári meccsen kevés pontig jutó Govens egy triplával egyenlített, a szombathelyi közönség pedig nehezen viselte, hogy a büntetőarány 10-0 volt az Albának, ráadásul jól is céloztak Farrék a vonalról. De főleg a védekezésüknek volt köszönhető, hogy Edwards remek triplája után hat ponttal vezettek az első negyed végén.
A másodikat pedig nagyon jól kezdte a listavezető, a hazai pályán még veretlen sárga-feketék ellenben rosszul dobtak. Tizeneggyel lépett meg az Alba, a hazaiak pedig hiába támadhattak többször is új esélyt kapva, képtelenek voltak betalálni. Természetesen Govens törte meg a kosárcsendjüket, miközben az Alba lépéshibákkal rontott el több könnyűnek tűnő esélyt. Edwards tucatnyi pontnál járt, amikor az egész Falco még csak tizenhétnél, de azért támadásban Dzunics mesternek is lehetett hiányérzete. A centerek, Farr és Zigeranovic vívtak kosárpárbajt, majd Govens büntetőivel zárkózott a Falco. 19-33 után lefagyott az Alba, kilenc hazai pont jött és időt kellett kérnie Dzunicsnak. Jól sikerült, mert már csak fehérvári kosár született szünetig, és mindent elmond az Alba védekezéséről, hogy az otthonában félelmetes Falcót 28 ponton tartotta az első félidőben.
Justin Edwards lepörgős ziccerrel nyitotta a harmadik negyedet, amire öt ponttal válaszolt Medford, vagyis nem hagyta magát lerázni a Falco. Az Alba kapitányának, Lórántnak nem ment a dobás, nem volt jó mezőnykísérlete. Kintről pocsékul célzott mindkét csapat, a gyűrű alatt pedig a kőkemény védekezés miatt volt nehéz érvényesülni. A játékvezetők engedték ezt a keménységet, amiből most az Alba jött ki rosszabbul, megint pontok nélkül maradt, miközben a Falco már rohanásból is eredményes volt. AShepardot és Mohammedet nélkülöző, szűk rotációval játszó Albát egy Govens-triplával érte utol az ellenfél, majd 1:20-szal a negyed vége előtt már vezetett is a Falco. Lóránt faulttal együtt, Keller Iván pedig triplából szerzett kosarat, mutatva, maradt még töltény a tárban, de a dudaszó pillanatában Medford is beemelt egy hármast, így minimális volt az Alba-előny.
A hazai környezetben rendre jól szóró hazaiak Govens révén mutatták meg, hogy kintről kezdik elkapni a fonalat, a fehérváriak még a negyedik negyed elején is csak két triplánál jártak. A Falco védekezése is sokat javult, és úgy tűnt, a támadásban elbizonytalanodó Alba kezéből kicsúszik a meccs. Támadólepattanókat engedtek a sárga mezeseknek a vendégek, akik a negyedik játékrész első öt percében mindössze két pontra voltak képesek. A mérkőzés képe ekkor tehát éppen fordítottja volt az első félideinek, most a Falco tartotta minimális ponton az ellenfelét, és ez a fordulat el is döntötte a találkozót. A végéhez közeledve nem szorosabb lett az állás, tízzel is vezettek a hazaiak, Lóránt kései kosarai csak a felzárkózáshoz bizonyultak elegendőnek. Akárcsak januárban, megint alig jutott hatvan fölé a Fehérvár a Savaria Arénában, és mint akkor, most is a hajrában robbantott a Falco, bár támadásban a hazaiak sem sziporkáztak. Az Alba tehát vereséggel kezdte a középszakaszt, vasárnap a Zalaegerszeg ellen hazai pályán lehet javítani.
Falco Vulcano Energia KC - Alba Fehérvár 69-62 ( 15-21, 13-16, 24-16, 17-9)
Alba: Taylor 6, Edwards 16/3, Markovics 5, Lóránt 12, Keller Á. 8. Csere: Farr 10, Keller I 5/3