Február végére napolták el a pátkai polgárőrök perét

 Február 26-ra napolta el a székesfehérvári Fejér Megyei Bíróság annak a három pátkai polgárőrnek a perét, akiket különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádol az ügyészség. A támadásban senki nem sérült meg, az egyik épületben kigyulladt annak a szobának néhány berendezési tárgya, ahol a gyerekek aludtak, a másiknak a redőnye perzselődött meg, a harmadiknak a fala kormozódott be.
2010.02.12. 12:38 |
 Február 26-ra napolta el a székesfehérvári Fejér Megyei Bíróság annak a három pátkai polgárőrnek a perét, akiket különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádol az ügyészség.

A pénteki tárgyaláson a perbeszédek hangzottak volna el, de mivel az egyik vádlott védője nem érkezett meg a tárgyalásra, a tárgyalást vezető Édl Gabriella a per napolása mellett döntött. A polgárőröket azzal vádolják, hogy 2008. júniusában Molotov-koktélt dobtak romák által lakott három házra.
 
A támadásban senki nem sérült meg, az egyik épületben kigyulladt annak a szobának néhány berendezési tárgya, ahol a gyerekek aludtak, a másiknak a redőnye perzselődött meg, a harmadiknak a fala kormozódott be.