Fehérvár is kapott kormányzati támogatást az energiaválság okozta gazdasági helyzet miatt

Közösségi oldalán írt szerdán reggel arról Székesfehérvár polgármestere, hogy a város 237 millió forintnyi támogatást kapott a kormánytól energiaválság okozta gazdasági helyzet miatt, amit a megnövekedett energiaköltségek kigazdálkodására fog fordítani Fehérvár. Mint írja "a jelenlegi helyzetben minden támogatás jól jön, köszönet tehát érte."
2023.01.04. 09:07 |
Fehérvár is kapott kormányzati támogatást az energiaválság okozta gazdasági helyzet miatt

Bejegyzésében arról is írt, hogy "az önkormányzatoknak juttatott támogatás mértékének megállapítása teljességgel mellőzte a politikai hovatartozás mérlegelését, hiszen jelentős kormányzati támogatásban részesülnek az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok is."

Dr. Cser-Palkovics András arról is írt, hogy készül a város 2023-as költségvetése, amelynek kapcsán már délután egy fontos fejleményről fog beszámolni.

Közélet

  1. DON-82 Emlékmenet

    A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.

    2025.01.10.
  2. Valóban megtörtént!

    Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.

    2025.01.09.
  3. A doni hősökre emlékeztek

    Emlékmenettel, koszorúzással tisztelegtek a doni hősök emléke előtt. A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred katonáira emlékeztek a Lánczos Kornél Gimnázium falán található emléktáblánál majd útjára indult a menet a megye hét pontjára.

    2025.01.10.
  4. Hatékonyabban a tisztaságáért

    Elektromos ipari hulladékporszívóval bővült a Városgondnokság gépparkja. A gép nemcsak a vegyes szemét felporszívózására alkalmas, hanem fertőtlenítő rendszerének köszönhetően különböző felületek hatékony tisztítására is.

    2025.01.09.